Jachtot tessék 133 millióért!

Eladó (volt) a jacht

Idén február 13–16. között rendezték meg a FeHoVa-t, a Fegyver Horgász Vadász kiállítást a fővárosban, a Hungexpo területén. Kétszáztizenkét kiállító mutatta be termékeit, közöttük külföldiek: románok, csehek, szlovákok, osztrákok, de a Dél-Afrikai Köztársaság is képviseltette magát egy szafari szervező utazási irodával. A főattrakciót további bemutatók egészítették ki. A nagyérdemű kutyakiállítást és –versenyt láthatott, valamint vitorlás és jacht bemutatót.

A hivatalos bevezető után jöjjenek a személyes élmények. Már a kilenc órai nyitásra szép számú tömeg gyűlt össze. A pénztárak előtt hosszú sorok kígyóztak. A kiállítás a vadászok számára ünnepi esemény, szinte kötelezően ünnepi vadászruháikban jelentek meg a rendezvényen.

Míg a sor araszolt, számtalan hasznos információt hallhatott az odafigyelő. Valaki mögöttem azt taglalta, hogyan és mennyi földalapú támogatáshoz lehet jutni. Hetven hektáron gazdálkodik. Másik sorban álldogáló középkorú férfi új öntözési eljárásának lényegét taglalta. A barázdák végén gátat emel, a köztes területet pedig elárasztja. Melegtől, napsütéstől függően heti egyszer-kétszer teszi. A búza, kukorica hozama megtriplázódik, ugyanígy a bevétele.

A Tardról érkezett horgász csónakot örökölt. Mezőkövesdi ismerőse, a város tavának halállományáról tartott kiselőadást.

Tízperces várakozást követően válthattam meg jegyeimet. Utána sorban állás a beléptető rendszernél is. A vadászok és horgászok türelmes emberek. Nem is volt méltatlankodás, tolakodás.

A Hungexpo legnagyobb pavilonja várta az érdeklődőket. Belépés után azonnal olyan poént hallhattam, melyet máshol biztos nem. Egy férfi barátjának jegyezte meg: „A vadász hangos bolond, a horgász csendes.”

A látogató a bőség zavarával küzdött. Gyakran láttam tanácstalanul álldogáló embereket. Képtelenek voltak eldönteni, mit nézzenek. Én szisztematikusan sorról-sorra haladtam. Négymillióért láttam Remington puskát, 279 ezer forintért rakós botot, de wobler bemutatót is. A műcsalik bemutatására külön medencét építettek, így a néző „működés” közben láthatta a ragadozó halat csalogató keszegutánzatokat. Döme Gábor, a Fishing and Hunting tv-s csatorna ismert horgásza gyerekeknek tartott bemutatót. A vadász színpadon vadászkürtösök versenye zajlott. Sajnos a szarvasbőgő versenyről lemaradtam. Itt különböző szerkentyűkkel szólaltatták meg az üzekedő bikák hangját. A színpadtól balra solymászok tartottak bemutatót. A gazda hívására a ragadozó madár mindig annak karjára szállt. Az egyik sólyom elunta az egzecírozást, a hívásra nem reagálva, ellenkező irányba repült, letépte a közeli pavilon zászlaját, lufit durrantott, összeborította a papírból készült díszletet.

A solymászok közelében örömmel fedeztem fel a hortobágyi Madárkórház standját. A kórház vezetője, Déri János állta az érdeklődők rohamát, így csak „két” szót váltottunk. Elmondta: jelenlétük célja, hogy országosan, sőt határokon is túl megismerjék a kórház tevékenységét.

Száznál több kitömött, preparált állatot csodálhatott meg a kilátogató, de természetfotók, vadásztémájú festmények is várták az érdeklődőket.

A nyüzsgő tömegben ismert személyiségek is felbukkantak. Feltűnt Stohl András. Nem meglepő módon éppen egy puskás standon próbálgatta a fegyvereket. Köztudott, Stohl „Buci” nagy vadász hírében áll. Nem tudom, Szőke András (Badár Sándorral együtt szerepel, humorista, újabban filmrendező) fogott-e már kezébe puskát, de a sokadalomban őt is sikerült megpillantani.

Miközben jártam a sorokat, egyre duzzadt a tömeg, egyre nehezebben lehetett egyik kiállítóhelytől a másikig jutni. A kimenekülés mellett döntöttem, de előtte még megkóstoltam a vaddisznó pástétomot, szarvas kolbászt, sőt vásároltam is. Akkor is éreztem, otthon még inkább, mennyire finom „vadságok” birtokába jutottam. Igaz, áraik az aranyéval vetekedtek.

Átmentem a kutyakiállításra. Egy-egy kutyafaj bemutatására, versenyeztetésére négyzeteket alakítottak ki. Felsorolhatatlan fajtájú és számú kutya várta a bemutatkozást. Voltak, amelyeket a fellépés előtt még fésültek, szőrét nyírták, de akadt, amelyiknek a farkát zselézték.

A kiállítás leglátványosabb részének a vitorlás és jacht bemutató bizonyult. Egy 133 milliós jachtot az orrom előtt adtak el. Sajnos lemaradtam róla, mert a zsebemben sokáig kotorásztam pénz után. A vásárló mellényzsebből fizetett.

A motorcsónakok zavarba ejtő bőségét a különböző méretű és osztályú vitorlások bővítették. Kölyökvitorlástól óceánjáró katamaránig széles kínálatot vonultattak fel. A kiállítás érdekességének bizonyult a hajótörténeti és hajómodell bemutató. Az Országos Mentő Szolgálat mentőhajója előtt újraélesztésre tanították az arra vállalkozókat.

A nézelődésbe belefáradva távoztam.

Egy megállapítás mindenképpen az írás végére kívánkozik. A 75 ezer vadász és 300 ezer horgász a vállalkozások, cégek ezreinek biztosít munkát, akár eszközök előállítása, akár az elejtett, megfogott zsákmány feldolgozása révén, tehát a hobbik művelői tízezrek megélhetését is megteremtik.

                                                                      Somogyi Ferenc

képgaléria: http://www.diszpolgar.hu/jachtot-tessek

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.