Istenem, adj egy repülőgépet…

Felszállásra várva... Fotó: debrecen.hu

Már-már megszoktuk a látványt, hogy Debrecen repülőterén csupán sorakoznak a vasmadarak. Nem szárnyalnak, csupán pihennek a rózsaszín-csíkos gépek. Néhány napja azonban újra az összetéveszthetetlen búgás robbant be az alföldi csendbe. Szinte új élményként.

A várók üresen álltak. Az utazni vágyók számára csupán ábránd volt, hogy a levegőből csodálhassák a világot. Ábránd volt, egy esztendeig. Míg nem nyár elején végre Debrecenben is újra beindult az utasforgalom. Jelenleg még csak Eindhoven és London áll úticélként a táblán, de hamarosan újabb francia és mediterrán városnevekkel bővül a lista. No, persze, a cívisvárosban korántsem jellemző az akkora nyüzsgés, mint mondjuk Budapesten, az egészen monumentális, további európai repterekről nem is beszélve.

A napokban volt szerencsém ellátogatni Ferihegyre, a főváros nemzetközi légikikötőjébe. Unokabátyám utazott haza az Egyesült Államokból, az ő fogadására érkeztünk a budapesti repülőtérre. Indulás előtt még hallottam, ahogy Debrecen egén messze száll egy WizzAir-járat. A rég nem hallott zúgásból pedig bátorkodtam következtetni, egyetlen nap alatt két, szinte emlékké homályosuló repülős élményben is részem lesz. Ahogy az autópálya lehajtóját elhagyva közeledtünk a ferihegyi terminálhoz, szokatlan csend uralkodott. Sehol egy leszálló, vagy épp induló gép. A parkoló szinte üres, csupán lézengett néhány ember, bőröndöt húzva maga után. Meglepő volt a kihalt folyosók látványa. A maga leszállója mellett még a Hungarian Air Force hatalmas szürke Airbusa is elhagyatottan várt. A monitorokon bőségesnek tűnő lista jelent meg az érkező járatokról. A pontos időbeosztásra pillantva elgondolkoztam.

Amikor legutoljára erre jártam, még 2018-ban, szinte mozdulni sem lehetett az utastársaktól. Tömegek, tömött sorok, poggyászhalmok mindenfelé. A járatokat jelző kivetítők majdhogynem villogtak a néhány percnyi eltéréssel egymást váltó repülők felirataitól. Megszámlálhatatlan légitársaság címerét igyekeztem felismerni, vagy felkutatni. A 2021-es esztendő nyarára mindez olyannyira megváltozott, hogy a repülőmentesen eltelt percekből órák lettek, a várótermek, check-in-pultok előtti ezres csapat néhány főre korlátozódott, a szélesre táruló fotocellás ajtón kilépő érkezők közt pedig semmiféle verseny nem érezhető. Nincs, aki siet, aki türelmetlenül várja, hogy elfogyjanak előle az emberek. Hiszen alig utaznak a gépen. Fordítsunk a nézőponton. Inkább azt mondom, hogy legalább utaznak, egyáltalán lehetőség van arra, hogy a turista is szálljon. Szép lassan visszatér minden abba a kerékvágásba, amely a káosz közepette alighanem feledésbe kezdett merülni. Ahogy a dal fohászkodik: Istenem adj egy repülőgépet, olyat, ami felemel a földről egy népet…

Most azonban nem csupán egy nép, de talán mindenki az egekbe száll. Az árak, a repülők, az egyetemisták diplomaosztós sapkái, de legfőképpen mi, akik oly régen szárnyaltunk már.

Barna Marci

És itt a dal

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.