Irányítsuk a pénzügyeket - 5.

Sokat spórolhatunk a gyerekeken is

Sok családnak okoz gondot gyerekek mellett kijönni a fizetésből, hiszen elsődleges céljuk, hogy csak is a legjobbat biztosítsák csemetéiknek. A manapság nyújtott támogatásokból azonban nem könnyű, sokan mondják, pelenkára, étkeztetésre sem elég. Ezért is kell leleményesnek lenni a szülőknek, hiszen nem az a cél, hogy mindenről lemondjanak.

A születés és babakelengye költségein túl nem lehet mindent előre kiszámítani. Bár előbbiekről megoszlanak a vélemények, mindenki lehetőségeihez mérten vásárol, de kevesebb összegből is mindent elő lehet teremteni,

A minőség a lényeg, nem a márka. Meg kell tanulni ésszerűen szelektálni, átgondoltan költekezni.

A gyereken sem kell spórolni, csak néhány szabályt érdemes észben tartani. Nem kell túlzásokba esni, és több dologgal ellátni egy gyereket, mint indokolt lenne. Pár éves korukig csak a világgal ismerkednek, minden érdekli őket, minden újdonság, csak a méregdrága játékokkal nem kötik le magukat sok esetben, hanem minden mással, ami kezük ügyébe akad.

Sokszor csak a felnőttekre hatnak a reklámhirdetések, hogy mindenféle újdonságot csillagászati áron eladjanak. Otthon meg minden csoda három napig tart…

Attól nem lesz boldogabb, okosabb egy gyerek sem pár évesen, hogy drágább ruhában jár, mint a felnőttek. Nem beszélve arról, mennyire gyorsan nőnek, és nem tudnak vigyázni az értékekre. A szeretet, gondoskodás érzésén kívül másra úgy sem fognak emlékezni felnőve.

Szóval, a divatszempontok hanyagolhatók, inkább tájékozódni kell a környezetben, akár segélyszervezeteknél is, ki tud már nem használt ruhákkal segíteni, mikor naponta többre is szükség lehet. Hasonló a helyzet a játékokkal. Attól nem válik senki jobb szülővé, hogy körbehalmozza gyermekét olyan dolgokkal, amiket aztán nem használ.

Törekedni kell minél tovább az anyatejes táplálásra, hiszen az a legegészségesebb. Anyatejgyűjtő állomásokon is hozzájutható.

Nem biztos, hogy a legmárkásabb babaápolási termékek a legjobbak. A kisbabák érzékeny bőre miatt inkább az összetevők listájára kell hagyatkozni vásárlásnál. A gyógyszertárakban kapható készítmények sok esetben ideálisabbak, és árban is kedvezőbbek lehetnek.

A gyerekeknek szánt élelmiszerek többségében nem tartalmaznak különleges hozzávalókat, de könnyebb eladni rajzfilmfigurák segítségével, persze magasabb áron.

Érdemes heti, családi menüben tervezve olyat készíteni, amit egy kicsi is megehet. Össze turmixolva máris kész a bébiétel.

Felesleges rászoktatni üdítőkre egy gyereket, a víz és tea nemcsak kedvezőbb árú, de egészségesebb is. Mutassunk példát.

Nagymamáink csak a mosható pelenkát ismerték, mégis felneveltek egy korosztályt, esetleg hamarabb szobatisztaságra neveltek. Már egy éves kortól elkezdhető a bilire szoktatás.

Érdemes kiszámolni az eldobható és mosható pelenkák közti árkülönbséget.

A gyerekek többnyire igénylik az éjszaki világítást, ehhez Led-es a költséghatékonyabb.

Az iskolakezdés nem olcsó, minden forint számít. Nem kell mindenből újat venni, szét kell nézni az elmúlt évből maradt dolgok között, hátha valami felhasználható, és körbekérdezni az ismerősöket, kinek akad felhasználható kincse. Ne halasszuk az utolsó pillanatra a vásárlást, hogy ne egy helyen kelljen megtenni.

Támogatásokról nemcsak az önkormányzatoknál, hanem különböző alapítványoknál is lehet érdeklődni, akár iskoláztatásról, tűzifa igényről legyen szó.

Családosoknak érdemes kihasználni a tömegközlekedés által biztosított kedvezményeket is.

Fontos, milyen példát lát egy felnövekvő korosztály szülői mintából. Már fiatalon rá lehet őket nevelni néhány praktikára, tudatos takarékosságra, ami elkíséri őket. Például: ne égessék feleslegesen a villanyt, ne folyassák folyton a vizet, becsüljék meg értékeiket és másokét. Tanulják meg beosztani a zsebpénzt!

D. B.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.