A minap döntési kényszerbe kerültem: vagy X-Faktor vagy Illés koncert a Főnixben. A választás nem volt nehéz, már csak azért sem, mert idejében megvettem a jegyet az Illés 50 Beatünnep műsorra. A két és félórás koncertről hazaérve az is kiderült, hogy a tehetségkutató döntőjének lényegéről sem késtem el. Minden tisztelet a tehetségeknek és az őket pallérozó mentoroknak, de mutatványaik lájtos kísérletek Szörényiék önfeledt játékához képest.
Az Illés zenekar 1957-ben alakult. A Szörényiék előtti korszakot ős Illésnek titulálják. Akkor még Illés Lajos mellett Illés Károly szaxofonozott, Zsiga István gitározott. 1960-ban tagcserék történtek. 1964-ben csatlakozott hozzájuk Bródy János, rá egy évre érkezett a Szörényi testvérpár és Pásztory Zoltán. Az utókor szerint, ekkor alakult meg a legendás csapat. Érdemük, hogy ők kezdtek el magyar dalokat, saját szerzeményeket játszani, de még milyeneket! 1973-ig zenéltek együtt. Személyi ellentétek miatt oszlott fel, ám az összekülönbözéseket az idő gyógyította, s a közönség nagy örömére, több alkalommal is színpadra álltak, míg Pásztory Zoltán, majd Illés Lajos át nem költözött a túlvilági koncertszínpadokra. A klasszikus Illés zenekar megalakulásának ötvenedik évfordulójára újra összeálltak a banda élő tagjai, s komoly zenei és zenészerősítéssel, beatünnepet szerveztek.
A Főnix adott helyet a nem mindennapi koncertnek. December 21-én a három „öreg” hozta mindazt, amit hosszú pályafutásuk alatt alkottak, előadtak. Felléptek fiatalabbak is, akik Illés nótákat „egyéniesítve” tisztelegtek az élő legendák és munkásságuk előtt.
Szörényi Szabolcs hetven, Levente hatvankilenc, Bródy hatvannyolc. Nagypapa koruk ellenére fergeteges koncertet nyomtak. Azt gondolná az ember, hogy Levente bácsiékat betolják a színpadra, és remegő hangon nyekergik el slágereiket. A képzelet helyett a valóság egészen más. Kirobbanó formában voltak mindhárman.
Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy például Szörényi Levente „élemedett” kora ellenére, mi mindennel foglalkozik: archeológiai kutatásokban vesz részt a Pilis hegységben, a Balaton felvidéken borászattal foglalkozik. Szabolcs megépítette Magyarország egyik legnagyobb vasúti terepasztalát, a Nyugati pályaudvar és vágányhálózatának miniatűr mását. Bródy a mai napig ír, énekel.
A pengetyűsökkel, zongoristával, vokállal és szimfonikus részleggel felturbósított zenekar dobjainál Szörényi Levente fia, Őrs ült. Érdekes volt hallgatni a klasszikus Illés dalok modern dobkíséretét. Ugyancsak izgalmasan hangzottak a kibővített zenekar létrehozta hangzások. Teltebbé váltak a számok (több hangszer, több szín). A kivetítőn a dalokat kísérő bejátszások voltak láthatók, illetve a látni valót élvezhetővé tették azoknak is, akik a színpadtól távolabb ültek.
A zenekar a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) induló hangjaira vonult fel a színpadra. A választás nem véletlen. Abban a korban zenéltek, amikor kötelező volt mozgalminak lenni. Az indulóval jelezték a kort, amikor játszottak, s bizony a hatalom nem bánt „kesztyűs kézzel” az együttessel sem.
A bevonulás frappánsan rövidnek bizonyult, aztán Szörényiek belecsaptak a húrokba. Egymás után csendültek fel az Illés örökzöldek, majd az öregek elmentek pihenni, hogy átadják a színpadot fiatalabb pályatársaiknak. Vastag Csaba nyitotta a sort. Gyönyörűen adta elő a „Nézz rám” c. számot. Az előadó erőteljes, különösen szép hangjával libabőröztetően szépen interpretálta a dalt. A következő szerzeményre színpadra toppant testvére, Vastag Tamás is. A „Bolond lány” következett. A gyönyörtől csak hörgésre tellett. Eszméletlen jó volt. Egyszer még visszajöttek és elénekelték az „István a király”-ból a „Te, kit választanál”-t. A produkciójuk megint remekre sikeredett.
Szörényiék ritmust adtak koncertjüknek. Három-négy szám után mindig elvonultak egy kicsit pihenni. Pihegésük idején Szabó Ádám (a tangóharmonikás), a Paso, az Ivan and the Parazol, az Intim Legal Torna, a Subscribe adott elő Illés dalokat, váltakozó sikerrel. A Paso féle ska stílusú feldolgozás érdekesnek bizonyult, de a Subscribe hevy metalos átirata már „gyilkolta” az eredetit.
A legnagyobb tapsot mégis Bródy János kapta. Egyedül, egyszál gitárral adta elő a „Hogy ha rózsa lennék” c. szerzeményét. A csarnok tízezres közönsége vele együtt énekelt. Felemelő pillant volt. A taps egy percen keresztül szólt.
Izgalmasnak ígérkezett az egyveleg. Kilenc Illés dalrészletet gyúrtak össze egyetlen blokkba. Ismert szerzemények. Bródy János poénkodott: „…ha legalább ötöt felismernek, nem kell bevenni a Cavintont”. A mix fergetegesre sikeredett.
Hosszasan lehetne még taglalni a koncert történéseit. Jómagam nem tettem egyebet, mint átadtam magamat a zenének. Fülembe hatolva végigáramlott bennem, bizsergetett, hájjal kenegette szívemet, kimondhatatlan örömben részesített, évtizedeket fiatalodtam, hogy aztán a lábujjamon át távozzon.
A koncert mi mással fejeződhetett be, mint a „Sárga rózsa”-val.
Idősek (még bottal botorkáló nagymamákat is láttam) és ifjak, akik kilátogattak a Főnixbe, remek karácsonyi ajándékot kaptak az Illés zenekartól.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás