„Igen, igen, de azért nem annyira”

A légy jó plakátja

Nagy előkészületek után mutatta be a Csokonai Nemzeti Színház – kár, hogy a trafikok „nemzetiesítése” miatt ez a szép jelző leértékelődött! - a Légy jó mindhalálig című musicalt. Móricz Zsigmond regényéből Miklós Tibor írt zenés színpadra való szüzsét, a színes, dallamos muzsikát Kocsák Tibor komponálta 1990 körül. 

Pinczés Istvánnak elévülhetetlenek az érdemei a zenés darab születésében. Ő volt az, akiben támadt az ötlet: közel(ebb) hozni Móricz Zsigmond halhatatlan(nak tűnő – ki tudhatja a mai világban?) regényvilágát ahhoz a nemzedékhez, amelynek az író a történetet szánta. Irodalomszociológusok (vajon vannak-e ilyenek?) megvizsgálták, hogy mely’ kötelező olvasmányt tudják még tolerálni a diákok, s azt az eredményt kapták, hogy egyedül – könnyezz, ó, nemzeti szem! – A Pál utcai fiúkat olvassák szívesen a kamaszok, az összes többi író és mű mehet felőlük a süllyesztőbe. Igen, Gárdonyi is.

Ezért kell ilyen furmányos beetető-megetető ötletekkel előrukkolni, hogy mégiscsak – modern zenével felturbózva – egye meg az ifjúság azokat a sztorikat, amelyek nélkül (a mi elképzeléseink szerint legalábbis) nem szabad élniük a kölyköknek.

Kíváncsi voltam, vajon bírja-e a dallamosított opusz, hogy „elrepült felette az idő vasfoga”. Azt hallottam általam szavahihetőnek tartott színházbarátoktól, hogy lendületes az előadás, jó a koreográfia, ötletes a rendezés, élvezhető az egész előadás, csak az a sok füst ne lenne. E sorok írója a korábbi Légy jó…-t tízszer látta a bemutatótól a 125. előadásig. Ment külhonban is (talán még Japánban is), Finnországban - a Légy jó mindhalálig szeretetteljes intelem lefordíthatatlansága miatt - Misi címmel játszották a művet. Akárhol tűzték műsorra, szinte mindenhol Pinczés István rendezte – legalábbis az első években. Mindjárt elkészültekor lemez is lett belőle, remek énekesekkel (valóságos énekművészekkel) Szinetár Dórától Vikidál Gyuláig.

A Csokonai színház vezetése mint csemegét kínálta most a produkciót, mint az évad vélhetően legpopulárisabbnak bizonyuló produkcióját. A minap volt szerencsénk szemrevételezni e színpadi játékot, s azt mondhatjuk: „igen, igen, de azért nem annyira”. E cím-szóömleny talán kifejezi a viszonyulásunkat e szcenikai látnivalóhoz. Valahogy az volt a benyomásunk, hogy ez a mű bizony nem a Padlás, s ha már a musicalek-rockoperák műfajvilágánál tartunk, nem is az István, a király. Mindazonáltal nézhető, élvezhető, még olyan gondolatunk is volt az előadás alatt, hogy ugyan miért kellett (Debrecenben!) ilyen sokat várni az újbóli műsorra tűzésével.

A rendező Várhalmi Ilona („Cila néni” – az Ady-gimnázium művészeti vezetője) szinte tömeget mozgat a színpadon, még lányokat is varázsol a Református Kollégiumba, hogy javítson az ivararányon. Kettős-hármas szereposztás dívik több poszton, tehát sok mindenkit lehet látni kisebb-nagyobb  szerepben. Nevezett estén Kovács László „hozta” Misit. Mi gyerekekről vagy jót vagy semmit, ennivaló volt, az unokakomplexusban szenvedő nagymamák tapsoltak lelkesen, meg kellett a színnek hasadni. Tényleg, itt-ott valósággal szívlágyító volt az ének, a kissé didaktikus csalódásmegjelenítés: csalódás a felnőttekben, a csomagkifosztó iskolatársakban. Miklós Tibor remek szövegeket írt, remélhetőleg az égi társulatnak is sok jó dalszöveggel szolgál, tavaly 66 évesen távozott az élők sorából. (Kis infó: A Generál együttes szövegírójaként tűnt fel, nevéhez fűződik a hazai rockopera megteremtése. Ő fordította például a Jézus Krisztus szupersztárt, az Evitát, a Hairt, A nyomorultakat, a Miss Saigont, a Fame-et. Olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a Különös szilveszter, a Boldogság, gyere haza és az Álmodj, királylány.)

Nekünk legjobban a Jeles tanuló van ínyünkre. Ennek végén filozofikus magasságokba emelkednek a jól láthatóan inspirációban született szavak: „Elnyomott milliók, / Megvetett rossztanulók! Miránk tán bukás vár, / De rájuk íme átok száll! / Hát vesszenek a jelesek, / Vesszen a Fenség! / Éljen a Rossz, a Szent Rebellió! / Hadd legyen barrikád az / iskolapadból! / Vesszen a Jó! Vesszen a Jeles Tanuló! / Az eszes, a kezes, a Jeles Tanuló! / A helyes, a nemes, a híres-neves, / csendes-rendes, édes-kedves, tökéletes, / Tündökletes, különleges, mindig jeles, / Jeles Tanuló!!!”                   

Szóval megmaradt a mű emberi fogyasztásra alkalmas anyagnak, s az énekes-táncos színészek (színészjelöltek vagy „csak” játszók) most is szép kis estét kerekítettek nekünk – mondjuk az „Éjjel-nappal Budapest” helyett. Csak néha éreztük a dalokat hallva, hogy na gyere, gyere még, lapátolj még egy kicsit, hadd robbanjon!!! Mi már csak ilyenek vagyunk, érzékeinket annyira eltompította a mai víziócentrikus művelkedés-szórakozás, hogy már nem hatódunk meg, ha bájos nebulók kézen-átfordulást csinálnak a színpadon, cigánykerekeznek, erősebb ingereket várnánk. Hadd szóljon, legyen hangos, szárnyaló, rezegjen a dobhártyánk.      

Örültünk Vágner Lajosnak, Kóti Árpádnak, Vékony Annának, a „jövendő fehéreinek” az Adyból, Újhelyi Kingának, s a többieknek; Dánielfy Zsolt torkán is hatásosan hangzik a musical tulajdonképpeni himnusza: Az élet szép…”. Némileg ismergetve egy-két fiatalt, különösnek tartottam, hogy a tavaly előtti „Debrecen hangja”, Márkus Luca kevesebb énekelni valót kapott, mint az ugyancsak szép lánnyá serdült Gellén Fanni, akit egyébként nem volt szerencsénk látni-hallani ezen az estén, Girincsi kisasszony tündökölt ekkor).

Tizenhat dal hangzik el a darabban, plusz a darab elején a 42. zsoltár, de olyan szépen, hogy az ember egyszerre büszke lesz református voltára.

Ajánlatos lenne minden 10-14 éves gyereknek megmutatni ezt a darabot, s nemcsak debrecenieknek. Amellett, hogy jól szórakoznának, nevelésben is lenne részük. Kellemesben, emlékezetesben.

Erdei Sándor

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.