Húszmilliárdos támogatás a Klebelsberg-központnak

Budapest, 2014. július 28., hétfő (MTI) - Közel húszmilliárd forint plusz pénzt ad a kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) idei működésére, további félmilliárdot pedig a bevett egyházakat megillető, a hit- és erkölcstanoktatáshoz kapcsolódó támogatások finanszírozására biztosít.

A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, amely szerint a kabinet úgy döntött, hogy engedélyezi mintegy 20,5 milliárd forint felhasználását a 2013-as költségvetési maradványösszegekből.

Ebből azonnali hatállyal több mint 19,7 milliárdot csoportosítanak át a Kliknek, 550 millió forinttal pedig a hit- és erkölcstan oktatását támogatják.

A kormány egyúttal rendelkezett a Klik kiadásainak felülvizsgálatáról. Ennek alapján Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek október közepéig javaslatot kell tennie a központ idei működéséhez, a likviditásának az év végéig történő fenntartásához szükséges további forrás biztosítására.

A költségvetés csaknem 500 milliárd forintot biztosított 2014-re a Kliknek. Idén januárban az Index nyilvánosságra hozott egy jelentést, amelyet Szabó Balázs volt miniszteri biztos készített a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és annak elnöke tevékenységéről. A tavaly novemberi keltezésű összegzés hibás gazdasági döntésekről számolt be és személyesen az elnököt hibáztatta a 2013-as gazdálkodás szakszerűtlenségéért, valamint a szervezet 2014-es költségvetésébe kódolt, az év végére akár 50 milliárdosra duzzadó hiányáért is - derült ki a cikkből.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.