A honvéd középiskola első tanéve sikeresen zárult

Az iskola diákjai

„A mögöttünk álló tanév bizonyítja, hogy a honvéd középiskolát közös erővel stabil alapokra helyeztük, így alkalmassá vált arra, hogy a jövőben még színvonalasabbá tegyük a növendékek képzését” – kezdte ünnepi beszédét Berkecz Gábor igazgató a debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium tanévzáró ünnepségén, csütörtökön.

- Nem volt könnyű feladat egy iskolát a Honvédelmi Minisztérium szervezetébe integrálni, de diákjaink tanulmányi eredményei, a kollégák szakmai sikererei azt mutatják, van jövője a honvédelmi oktatásnak és nevelésnek. Büszke vagyok a növendékek fegyelmezettségére, céltudatosságára, s arra, hogy a tanulás mellett az egész napos elfoglaltságot jelentő katonai napirend szabályait is megtartják. Mindeközben kiváló szakmai és sportsikereket érnek el, s a hadtörténelem terén is kivételes tájékozottságot mutatnak - mondta Berkecz Gábor.

Az ünnepség díszvendége, Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a diákokhoz szólva elmondta: „Nagy tisztelet jár önöknek, növendékeknek azért, hogy saját elhatározásukból vállalják azokat a többletterheket, amelyek a katonává válás lépcsőfokainak leküzdésével járnak együtt. Az alaki képzés, a katonai élet szabályainak elsajátítása és alkalmazása a középiskolai tananyag mellett jelentős kihívás. Tudom, sokszor nem könnyű mindez, hiszen kényelmesebb lenne a kortársakkal együtt lazítani és önfeledten élvezni a tinédzser éveket. Ezért is tiszteletre méltó a katonai pálya iránti elhivatottságuk és kitartásuk, amely megnyilvánul a mindennapi életük során.”

A tanévzárón Kun Szabó István vezérőrnagy, Berkecz Gábor igazgató és Nagy László nyugállományú ezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület alelnöke elismeréseket adott át a diákoknak kiemelkedő tanulmányi és sport eredményeikért, közösségi munkájukért, a katonai hagyományok ápolása terén végzett tevékenységükért, példamutató magatartásukért. Az iskola igazgatója elismerésben részesítette a kivételes szakmai sikereket elért pedagógusokat, katonai oktatókat, kollégiumi nevelőket és adminisztratív dolgozókat.

Kun Szabó István vezérőrnagy elismerésben részesítette Gedei Péter, Csernák Martin kilencedik, és Demjén Béla tizedik évfolyamos növendéket, oklevelet adott át a Honvéd Koronaőrség kiképző állományával a 2013-2014-es tanévben közösen végrehajtott „kardfogások oktatása” során tanúsított kiemelkedően fegyelmezett és lelkiismeretes munkájáért Csernák Martin, Demjén Béla, Holló Boldizsár, Kovács Bence, Kun Gábor, Lovas Viktor, Suki Kálmán, Szegedi Ferenc, Tóth Dénes növendékeknek.

Markovics Zita 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.