Hipertónia világnap - Magyarországon 3 millió embert érint a magasvérnyomás-betegség

Budapest, 2014. május 17., szombat (MTI) - A magasvérnyomás-betegség Magyarországon több mint 3 millió embert érint, és bár időskorban a leggyakoribb, a megelőzést érdemes már fiatal korban elkezdeni - hívja fel a figyelmet a Magyar Hypertónia Társaság a hipertónia világnap alkalmából.

 

    A társaság szombati közleménye szerint a magas vérnyomás a leggyakoribb időskori betegség, a 75 év felettiek nyolcvan százalékát érinti. Ahhoz, hogy ez az arány csökkenjen, már fiatal középkorban, akár ennél is hamarabb el kellene kezdeni a megelőzést.   A betegség gyermekkorban is előfordul, amiben a hajlamosító tényezők mellett szerepet játszik a túlsúlyososság is. Ma Magyarországon a 14-18 évesek legalább 11 százaléka túlsúlyos és elhízott, valamint magas vérnyomásban szenved. A közlemény szerint bizonyítottan magas vérnyomásra hajlamosító tényező a 2500 gramm alatti születési súly. 

    A közlemény kiemeli, hogy a gyermekek esetében a nem gyógyszeres kezelés hangsúlyos, a fizikai aktivitás növelésével, a testsúly csökkentésével és a sófogyasztás visszafogásával a vérnyomás csökkenthető.  A Magyar Hipertónia Társaság a sófogyasztás csökkentésével kapcsolatban üdvözli a közétkeztetésre vonatkozó jogszabály megjelenését, amelynek betartása hozzájárul a Magyarországon népbetegségnek tekinthető hipertónia megelőzéséhez.

    A hipertónia világnapját 2005 óta minden évben május 17-én rendezik meg a Nemzetközi Hipertónia Társaság kezdeményezésére.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.