Hiányzó pénzek a lakóközösségeknél

Nem könnyű a fenntartásuk

Egy lakásfenntartó szövetkezet életében jelentős pillanat az éves közgyűlés. A szövetkezet vezetése ezen alkalomkor számol be az éves tevékenységről, az pénzügyek alakulásáról, a következő költségvetési év terveiről.

A debreceni Alkotmány Lakásfenntartó Szövetkezet május 29-én a Kossuth gimnázium egyik előadójában tartotta meg rendes közgyűlését.

A Szövetkezet a Csengő, Alkotmány és a Faraktár utca kettőszázkilencvenhat lakásának fenntartója, a tulajdonosok ügyeinek intézője. Éves költségvetése tizennégy millió forint, mely főleg a közös költségekből, bérleti díjakból, banki kamatokból áll össze. Sikeres pályázatok újabb bevételekhez juttathatják a szövetkezetet. Ezekből a milliókból szűken mindenre jut pénz, legyen az felújítás, karbantartás vagy javítás.

A közgyűlésen rövid vita után elfogadták a tavalyi pénzügyi beszámolót és az idei költségvetést. Hosszabb vita alakult ki egyes, tervezett bevételek elmaradásáról.

Bár a szövetkezet pénzügyileg stabil, mégis milliókkal marad el a lehetőségektől. Nem a szövetkezet a hibájából! Több mint három millióval kevesebb került a kasszába a tulajdonosi tartozások miatt (közös költség, közüzemi díjak). Az év elején hetvennégyen tartoztak kisebb-nagyobb összeggel, vagyis a lakók egynegyedének volt elmaradása. Három fő a teljes tartozás 51,6 százalékát halmozta fel. A lakásfenntartó szövetkezet összesen hat esetben indított hivatalos eljárást (végrehajtást).

Minden tartozással rendelkező számára felszólítást küldtek ki, hogy tartozásukat tizenöt napon belül egyenlítsék ki. Elmulasztása esetén eljárást kezdeményeztek. A cél: a tartozások behajtása. A szövetkezet nem nélkülözheti a jelenleg kinnlevő pénzt.

Május eleji állapot szerint továbbra is 3 millió forint a kinnlevőség, miközben a behajtásokból, illetve közös megegyezés alapján megkezdett törlesztésekből megindult a tartozások csökkentése. Május elején nyolcan tartoztak nagyobb összeggel. Négy esetben a szövetkezet elnöke végrehajtási eljárást kezdeményezett. A szövetkezet vezetése minden törvényes eszközzel igyekszik a kinnlevőségeket behajtani.

A lakásfenntartó jelentős bevételtől esik el a közös költségek csekken történő befizetése miatt. Csekkel befizetés százötvenöt forint mínuszt jelent a szövetkezetnek, mert a posta ennyit von le kezelési és nyomdai, előállítási költség címén. Tehát egy lakó hiába fizet ötvennégy négyzetméteres lakása után 6300 forint közös költséget, a szövetkezet csak 6150 forinthoz jut. Ez évente 200-400 ezer forintos kiesést jelent. Ha banknál történik a csekk befizetése, az ügylet díjai megint a szövetkezetet terhelik. A befizetési veszteségek csökkentése érdekében javasolt a banki átutalás vagy pedig a személye befizetés.

A szövetkezet számára alig jelent megtakarítást a rezsicsökkentés. Működése érdekében igénybe vett közüzemi szolgáltatások (iroda világítása, fűtése, lépcsőházak takarításához szükséges víz, lépcsőházak, pincék megvilágítása, stb. miatt) díjcsökkentése alig érezhető. Minimális eredményekről van szó. A kevés megtakarítás azonnal elmegy, mert az állam gondoskodik arról, hogy amit az egyik kezével ad, a másikkal elvesz, azaz postai költségek, banki költségek, vagy szolgáltatási díjak emelésével a szövetkezet sokkal többet kénytelen kiadni, mint amennyi a megtakarításból származik. Az állami hátsó szándék ellen lehetetlen védekezni.

Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a szövetkezet csak minimális készpénzzel gazdálkodik. A vagyona banki lekötésekben, illetve Fundamenta Lakáskasszában elhelyezett. A banki lekötések kamatai rendkívül alacsonyak lettek. Éppen május 26-án csökkentették az alapkamatot újabb tíz százalékponttal, így az irányadó kamatláb már csak 2,4 százalék. Ebből következően banki betétekre sem adnak négy, esetleg öt százaléknál magasabb kamatot. Ebből még lejön a kamatadó és kezelési költség is. Esetleg javasolható a banki lekötések egy részének rövid lejáratú állampapírokba átirányítása.

2012-ben a szövetkezet minden épületére Fundamenta Lakáskassza szerződést kötött, melyek 2016-ban járnak le. Jelenleg a legjobb befektetés, mert a megtakarításhoz harminc százalékos állami támogatás és egy százalék kamat is jár, így csaknem háromszáznegyven ezer forint haszon számolható el minden szerződésnél. Egy-egy épület 1,3-1,3 millió forinthoz jut, amelyből komolyabb felújítás, karbantartási munka is finanszírozható.

A tulajdonosokat különösen érdekelte a társasházak gázrendszerének felülvizsgálata. Könnyű Miklós elnök rendkívül részletes tájékoztatást adott ez ügyben, melynek lényege, hogy a tulajdonosoknak a méretlen oldali ellenőrzések, javítások után nem kell fizetniük, mert a költségeket a szövetkezet egyenlíti ki. Azok a lakók, akik a vizsgálat, javítás alkalmával, házon belüli gázfűtés korszerűsítésbe fognak, a vállalkozó egységesen bruttó húszezer forintért vállalja. Ezt azonban már a megrendelő tulajdonosoknak kell fizetni.

A közgyűlés közel három órán át tartott. A lakossági visszajelzések szerint nem maradtak „elvarratlan szálak”, minden kérdésre kielégítő választ kaptak. A tulajdonosok továbbra is bizalmat szavaztak a lakásfenntartó vezetőségének.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.