Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül

Debrecen, 2014. április 29., kedd (MTI) - Hiánypótló gyógyszerészeti kutatóközpont épül Debrecenben, amely a hazai innovációt szolgálja majd – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén kedden, Debrecenben.

A magyar fejlesztéspolitikát a hazai tudásra kell alapozni - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter.  Németh Lászlóné hozzátette: a mintegy 5 milliárd forintba kerülő, Európában is egyedülálló zöldmezős beruházás 3,4 milliárd forint támogatást kapott a gazdaságfejlesztési operatív program keretében.

A Pharma-Flight központban gyógyszert fejlesztenek és a repüléssel kapcsolatos orvosi, klinikai kutatásokat végeznek majd. A magyar szakemberek tudásbázisaként működő központban hiánypótló feladatokat látnak majd el, azt vizsgálják, hogy milyen gyógyszerek, táplálék-kiegészítők szükségesek a pilóták egészségi állapotának megőrzéséhez.

A miniszter a hazai innovációt szolgáló fejlesztésnek nevezte a debreceni beruházást, amely három olyan különleges területet kapcsol össze, amire nemhogy hazánkban, de máshol sem volt példa.

A szolgáltató központ elkészültével „magas szintű szellemi értékek összpontosulnak ezen a helyen”, ami várhatóan további cégek betelepülését is segíti a debreceni repülőtér térségébe - mondta Németh Lászlóné.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere meggyőződésének adott hangot, hogy a Debreceni Egyetem tudásbázisára és a helyi repülőtér tapasztalataira építő szolgáltató központ megtalálja majd azt a rést, amely tovább erősíti Debrecen és Magyarország versenyképességét.

A polgármester innovatív városnak nevezte Debrecent, „ahol az ilyen programok teljesülhetnek”, s megerősítette: Debrecen gazdaságpolitikája továbbra is támogatja a magas hozzáadott értéket képviselő iparágak és szolgáltatások betelepülését, fejlesztését.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora az összefogást jelölte meg a siker feltételének. A rektor szerint a pilótaoktatásnak a speciális egészségügyi kutatásokkal és gyógyszerfejlesztéssel való ilyen összekapcsolása, mint ami Debrecenben megvalósul, még nem volt a világon.

Czirják György, a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ Kft. ügyvezető igazgatója a projekt céljának egy olyan intézmény létrehozását nevezte, amely a hazai hozzáadott érték nyomán képes lesz ellátni a légiközlekedés biztonságának növelése érdekében szükséges képzéseket, illetve - akár saját fejlesztéseken alapuló gyógyszerkészítményekkel - szélesíteni a repülőorvosi kutatásokat.

A debreceni repülőtér közelében egy éven belül elkészülő, 5200 négyzetméteres ötven szakképzett dolgozó talál munkát, a kutatásban pedig akkreditált klasztercégek is részt vesznek - tette hozzá az igazgató kiemelve, hogy a jelenleg elérhető legmodernebb repülőgép szimulátorokkal biztosítják a versenyképes, magas színvonalú képzést és kutatási lehetőségeket a pilótaképzés területén, de kialakítanak repülőorvosi terhelési laborokat és vizsgálókat is.

Czirják György szerint egyik legismertebb partnerük az amerikai Sikorsky A.C., amellyel európai képzési központjának a Pharma-Flight projektben való kialakításáról tárgyalnak, de több légitársaság is nyilatkozatban jelezte részvételi szándékát.

Ezen kívül a repülő-egészségügyi kutatásokkal összefüggő klinikai kutatóközpontot, valamint innovatív és generikus gyógyszerek, élelmiszerek étrend-kiegészítők kisszériás gyártására alkalmas központot is kialakítanak a projekt keretében - mutatott rá Czirják György.