A harmadik is győzelem

Töpfner Alexandra  Fotó: DVSC Kézilabda

Barátságos hangulatú, de kemény küzdelemben szerezte meg a DVSC Schaeffler női kézilabda-csapata a harmadik győzelmét péntek este a Dunaújváros ellen. Bár az elején megfogta a Lokit a Kohász, végül mindkét félidő végén komoly erőfölényt mutatott a Vasutas, és 13 góllal megnyerte a piros-fehér derbit.

A Kohász már hosszú évek óta komoly barátságot ápol a cívisvárosiakkal. A dunaújvárosiak mind klubszinten, mind szurkolói téren remekül megértik, segítik egymást. Ezúttal is számos debreceni nevelésű fiatal lépett pályára Kohász-mezben, a két csapat szakmai együttműködése révén. A hazai fanatikusok pedig többször éltették a vendégeket. A szoros kapcsolat ellenére igazán küzdelmes és fizikális találkozó kezdődött. A 17 órai kezdés miatt a vártnál kevesebb szurkoló érkezett, de néhány játékperc elteltével megdörrent a Loki b-közép hangja is. A pályán az első pillanatok nem voltak kifejezetten magas színvonalúak. Hibát hibára halmoztak a felek, több gól is úgy esett a két kapunál, hogy a kapusok érthetetlen módon védték be a hálóba a labdát. Az első felvonás derekánál aztán a DVSC elkezdett rátalálni az előző két meccsen mutatott formájára. Kácsor Gréta ezúttal nem csupán a támadásokban vett részt, hanem a védelemben a fal egyik mozgatórugójaként állt a támadókkal szemben. Szabó Nina betöréseivel volt eredményes, illetve Kácsor átlövései is rendre utat nyertek a kapuba. Az első harminc perc hajrájában aztán úgy tűnt, a Loki nem hagy nyitott kérdést: 22-14.

A második felvonásban Catherine Gabriel is magára talált a kapuban. Farkas Johanna hétméteresét hárította, gyorsindításokkal juttatta el ziccerig csapattársait. Öröm volt látni, hogy a túloldalon, az újvárosi piros-fehérek előszeretettel játszatják Debrecenből érkezett játékosaikat, így például Lakatos Petrát, Arany Rebekát, vagy Poczetnyik Lucát. Ennek ellenére viszont már csak formális kérdések maradtak a végére, a lényeg már sejthető volt: a DVSC Schaeffler uralta a második félidőt, az utolsó percekben szinte csak a Lokinak volt lehetősége labdaszerzések után támadni. A végeredmény magabiztos 40-27 lett, amivel a Vasutas harmadik mérkőzését is megnyerte a bajnokságban. A közönségtől mindkét csapat vastapsot kapott.

A menetelésben egy szeptemberi hazai összecsapás vár még Szilágyi Zoltán tanítványaira, pénteken a Mosonmagyaróvár érkezik a Hódosba. Érdekesség, hogy miközben a bajnokság zajlik, Golovin Vlagyimir válogatott keretet hirdetett a következő összetartásra, amelyre Hornyák Dóra, Planéta Szimonetta, Vámos Petra, Bordás Réka, Tóvizi Petra és Kácsor Gréta is hivatalos. Ezzel a hat játékossal pedig a DVSC Schaeffler küldi a legtöbb kézilabdázót a nemzeti csapatba a magyar mezőnyből.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.