Az utóbbi időben többször cikkeztek a Simonffy utca 32. szám alatt, a Magyar Ökonemikus Segélyszervezet működtette hajléktalan nappali melegedőről. Azzal mindenki egyet ért, hogy egy ilyen szociális központ nem lakóházba való. Az ott lakóknak joguk van a nyugalomhoz, tisztasághoz. Felháborodásuk jogos, hiszen a lépcsőház vizeletszagú, a ház előtt hajléktalanok ácsorognak, kéregetnek, molesztálják az arra járókat, a lakókat. A hajléktalanok folyamatos jelenléte az ingatlanok árát is lenyomja…, de meg kell érteni a másik oldalt is.
A Segélyszervezet nincs abban a helyzetben, hogy ingatlant cseréljen, a hajléktalanok utcán tartása sem lehet cél. A megoldáshoz kétoldalú szándékra és pénzre van a szükség. A Segélyszervezet részéről megvan a komoly akarat. A város önkormányzata is kinyilvánította segítőkészségét, de a probléma megoldása egy jottányit sem haladt előre. Ráadásul a város megelégedett egyetlen próbálkozással, demonstrálandó a hajléktalanokkal szolidaritást, és amikor az Erzsébet utcaiak amiatt tiltakoztak, hogy az utcájuk túloldalán lévő ingatlanban ne létesítsenek nappali melegedőt, a város meghagyta a melegedőt a Simonffy u 32. alatt, egy épületben magánlakásokkal. További érdemi lépések elmaradtak, sőt dr. Dobrossy István, a DISZ képviselője indítványát elutasítva a fideszes többségű önkormányzati közgyűlés februári ülésén egy forintot sem szavazott meg a probléma megoldására.
Pedig sokat tehetne. Debrecen 2014-es költségvetése bevételi oldalán üresen álló kollégiumok eladásából befolyó pénzzel számolnak. Ha a debreceniek sorsa ezen a területen is fontosabb feladata lenne az önkormányzatnak egy hokiklub 30 milliós támogatásánál, akkor az egyik kollégiumot átadná a hajléktalanellátó szervezeteknek. Egy helyen, komfortos körülmények fogadnák a fedél nélkül maradtakat, és az étkeztetésen kívül olyan programokat szervezhetnének szakemberek segítségével, amelyek elősegíthetnék a hajléktalanok kiemelését kilátástalan helyzetükből. Nem zavarná a környékbeliek nyugalmát sem egy rendezett, szervezett szociális központ.
Pénz nélkül nehéz jó megoldást találni, márpedig hiányában a Simonffy utcaiak és a hajléktalanok sorsa jottányit sem fog változni. Ráadásul a társadalom kirekesztő, szegregáló magatartása sem segíti a hajléktalanság felszámolását. A hajléktalan ellátás alulfinanszírozott. Arra elegendő, hogy a fedél nélküli, társadalom kivetett állapotot konzerválja.
A hajléktalan fogalom meghatározása nem egyértelmű. A lakás nélkül maradtakkal foglalkozók több definíciót is használnak. Az egyik megfogalmazás szerint azok a hajléktalanok, akik nem lakásban vagy lakhatásra alkalmas helyen élnek. Mások csak a közterületen élőket sorolják ide. Talán a harmadik értelmezés a legelfogadottabb. Mindenki hajléktalan, aki az emberi életre méltatlan körülmények között él. A hajléktalanság nemcsak a fedél, a hajlék hiányát jelenti, hanem a kapcsolati háló eltűnését is, amely biztonságot nyújt, hozzájárul az egészség, a jólét megőrzéséhez, erőforrást jelent, átsegít a válsághelyzeten.
Sajnálatos tény, hogy hatékony megelőzés hiányában a rendszerváltás óta eltelt idő „kitermelte” a jelen korszak veszteseit. A hajléktalan emberek társadalmi kirekesztéséből adódó összetett problémáira a segítségnyújtásnak is komplex megoldási módokkal kellene válaszolnia. Annak ellenére, hogy a honi hajléktalan-ellátás az európai élvonalba tartozik, komoly nehézségekkel küzd. Több szervezet építette ki saját intézményhálózatát, amelyek azonban külön-külön működnek. A szervezetek az ellátási feladatokat szétszórtan, számtalan telephelyen végzik. Összevonásuk, egységesítésük javítaná hatékonyságukat.
A másik probléma a finanszírozás. A hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek, intézmények állami normatívát kapnak, ami Köztudottan kevés. Az önkormányzatok, lehetőségeikhez mérten támogatják a településükön feladatot ellátó civil kezdeményezéseket. Ezzel együtt sem elég a pénz. Pályáznak, amire csak lehet. Vagy nyernek, vagy nem. Ráadásul a pályázatokat gyakran későn írják ki (pl. téli rendkívüli szolgáltatások anyagi hátterének biztosítására), a nyerteseknek pedig késve utalják az összegeket (január-februárban). A vidéki ellátók teljesen ki vannak szolgáltatva az Emberi Erőforrások Minisztériuma által késve kiírt pályázatoknak, emellett a fővárosi önkormányzat szerződésben kötelezte magát arra, hogy minden évben idejében biztosítja a téli krízis időszak rendkívüli szolgáltatásainak finanszírozását. Debrecenben szintén kapnak támogatást a szervezetek.
Előfordult arcpirító, ad hoc pénzosztás. Néhány évvel ezelőtt, karácsony előtt a kormány 46 millió forintot adott a hajléktalanok karácsonyának boldogabbá tételére. Magyarországon 30 ezerre tehető az utcán élők száma. Nos, osszuk el az állami ajándékot a rászorulók számával! Rögtön kiderül, hogy egy-egy hajléktalanra kb. ezerötszáz forint jutott. Gesztusnak szép, de gyakorlatilag csak megkeserítette a hajléktalanok és a velük foglalkozók karácsonyát. A szervezetek köszönik a felajánlásokat, adományokat is, amelyekkel együtt is napról-napra élnek.
Debrecenben három szervezet, a Refomix Nonprofit Kft, a Magyar Ökonemikus Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat foglalkozik hajléktalanokkal A Refomix két éjjeli menedékhelyet, két nappali melegedőt, átmeneti szállást, rehabilitációs tanyát működtet. Családok Átmeneti Otthonában (Derék u. 22. VIII. és X. emelet) elhelyezett hajléktalanok, szerény díjazásért emberi körülmények között élhetnek. Komolyabb az esélyük a munka világába és a társadalomba történő visszailleszkedésre. Az ondódi rehabilitációs tanyán hajléktalanok kertészkednek. A szállásuk itt biztosított. A Magyar Ökonemikus Segélyszervezet nappali melegedőt, a Magyar Református Szeretetszolgálat szállást (12 fő számára) tart fenn. A Debrecenben élő 600-700 hajléktalan ellátása hellyel-közzel megoldott.
A következő részben európai kitekintés következzen! Elöljáróban kijelenthető, ahány ország, annyi megoldás. A hasznosítható ötletek összegyűjtése, hasznosítása szükséges.
A meglévő modern hajléktalan szállók mellett, 1999-ben Bécsben, Tetőt adunk szlogennel, a helyiek összefogása révén 250 hajléktalannak több háztömböt építettek. A 35 négyzetméteres lakások a biztos otthont és ezzel a biztos élet lehetőségét nyújtja a hajléktalanoknak. Ingyenes ambuláns kezelést adnak orvossal, nővérrel, szociális munkással. A hajléktalanokat pszichológusok segítik. Ingyenes az állatorvosi ellátás, mivel az utcán élőknek gyakran egyetlen társa az állat.
Szintén Bécsben nyitották meg Európában az első olyan hajléktalanszállót, amelyet kifejezetten külföldi, Európai Uniós állampolgárok számára teremtettek. A rászorulók egy euro megfizetése mellett szállodai szintű ellátást kapnak. Egyszerre 87 fő részére nyújt éjszakai pihenést. Vannak, akik a szállón alszanak, napközben dolgoznak. Egyetlen napi keresetükből egy hónapig képesek ott lakni.
Németországban, az utóbbi években a lakástalan, Wohnungslos kifejezés használata terjedt el mindazon személyek és csoportok megnevezésére, akik szegénységben, a többségi társadalomból kirekesztetten, hajlék, lakás nélkül élnek vagy a hajléktalanság küszöbén állnak. Németországban nincs külön, a hajléktalan emberek ellátásáról szóló törvény, így a hajléktalanságnak nincs törvényi definíciója. Az kap segítséget, aki kér. Nincsenek hivatalos statisztikák arról, hogy az országban hány ember hajléktalan. Ennek oka az ellátórendszer decentralizáltsága. Az ellátások finanszírozása sem olyan átlátható, mint a magyar normatív támogatási rendszer. Németországban 250 ezer főre becsülik a fedél nélküliek számát. Van tanácsadó szolgálat, szociális munkás hálózat, vasútmisszió, éjjeli menedékhely, krízis lakhatás, lakóotthon, önálló lakáshoz segítés, kiléptető szolgáltatás (hajléktalanságból társadalomba történő visszaléptetés).
Londonban 2010 óta folyamatosan nő a hajléktalanok száma. Az otthontalanok háromnegyede mindössze egy napot van az utcán, a második éjszakát már a kiterjedt hajléktalan-ellátási rendszer szállásán tölti. A kormány No Second Night Out (még egy éjszakát már ne) nevű kezdeményezésének köszönhető, hogy segítséggel azonnal szállást találnak a hajlék nélküli embereknek.
Párizsban a hajléktalanszállók kapacitása nem tudott lépést tartani a növekedéssel, ezért az önkormányzat máshogyan próbált szállást keresni: szállodákban bérelnek szobákat a hajléktalanoknak. 2011-ben körülbelül 104 millió eurót (harminc milliárd forintot) juttattak Franciaországban a hoteleknek.
A svéd fővárosban kiterjedt hajléktalanellátó rendszer működik, orvosi segítséget és szállást is adnak a fedél nélkülieknek. Az utóbbi évek problémája az egyre több külföldi (jellemzően kelet-európai). Megterhelik a svéd ellátórendszert, noha a szabályok szerint a nem svédeknek sokkal kevesebb segítség jár, mint az ország állampolgárainak. Még az EU-állampolgárok sem alhatnak a város által működtetett hajléktalanszállókon. Az északi városban a hideg nagyon megnehezíti a hajléktalanok helyzetét, de a svéd szociális háló nagyon sűrű szövésű: szállás és némi költőpénz is jut a fedélnélkülieknek. Egyesek szerint sokan nem is törik magukat, hogy lakást szerezzenek, hanem inkább önként maradnak fedél nélkül.
A kitekintés közel nem teljes. Komolyabb tanulmányra lenne szükség. Ennek az írásnak a célja inkább a figyelemfelhívás. A honi hajléktalan ellátó szervezetek munkatársainak, társadalmilag meg nem becsült munkája nehézségeinek sorolása, hajléktalanok küszködésének ismertetése. Amit leírtunk, csak a jéghegy csúcsa. Konkluziókként mindenképpen leírandó: a hajléktalanok kirekesztettségének felszámolása, a hajléktalan-ellátás megfelelő finanszírozása, az ellátó szervezetek egységes szervezetbe tömörítése hozhat változást a honi hajléktalanok életében.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás