Ha Petőfi nem halt volna meg…

A könyv címlapjának részlete

Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli.

A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, hogy a népszerű magyar poéta nem hunyt el a segesvári csatamezőn. A szépirodalmi alkotás az egyén boldogulásának nehézségeit ábrázolja a történelem vad viharában. 

Egri László (1988) Hajdúszoboszlón élő művész. A Patrióta már az ötödik, kiadásban megjelent könyve. Korábbi  műveivel országos irodalmi sikerlistákon ért el előkelő helyezéseket. A költő-író a Cédrus-díj kurátora, a Kortárs  Költő Liga irodalmi szervezet elnöke, a Polikróm folyóirat alapító-főszerkesztője és több tudományos  szakpublikáció szerzője. 2014-ben Komiszár János festőművésszel nyílt közös kiállítása. A 2015-os „Lapra magyar!”  jótékonysági könyvgyűjtő akció kezdeményezője volt. 

Díjai: Év Felfedezettje, Legbefolyásosabb fiatal írók TOP 10-es listájának tagja, Fiatal Költők Kulturális Követe,  Művészetpártoló-díj, Év Fiatal Művésze. 

Egri László házas, egy gyermek édesapja. Korábban élt Nyírbátorban, Pócspetriben és Debrecenben is. Jelenleg  tanár és igazgatóhelyettes egy hajdúszoboszlói középiskolában.

Forrás: https://www.prae.hu/portfolio/7166-tortenelmi-regennyel-jelentkezett-egri-laszlo-kolto-es-iro/

Hozzászólások

Szívből gratulálok!

Szívből gratulálok! Mindenképpen el fogom olvasni!

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.