Gazdaság-költségvetés-elemzők

Elemzők: kedvezőek a tavalyi költségvetési adatok



    Budapest, 2014. január 3., péntek (MTI) - Kedvezőnek tartják a frissen közölt számokat a tavalyi büdzséről az MTI által megkérdezett elemzők, akik ugyanakkor megosztottak abban, kell-e számítani költségvetési kiigazításokra az idén a választások után.

     Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a várakozásoknál kedvezőbb, 929,2 milliárd forint lesz a 2013. évi büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal kevesebb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél, így a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet. Jelezte, hogy még két tételről - az önkormányzati alrendszer pénzforgalmi egyenlegéről és a takarékszövetkezeti integrációs szervezetnek juttatott vagyoni hozzájárulás elszámolásáról - nincs döntés.

    Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője szerint nagyon bíztatóak a tavalyi költségvetési számok, amelyekre az október-novemberi kedvező államháztartási adatok után valamennyire számítani is lehetett. Úgy vélekedett, hogy a Varga Mihály által említett legfeljebb 2,7 százalékos hiány reális, de 2,3 százalékos deficit is elképzelhető, többek között azért, mert az önkormányzatok is többlettel zárhattak tavaly. 

    A szakértő emlékeztetett arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ugyancsak pénteken közzétett adatai szerint a tavalyi első három negyedévben a kormányzati szektor hiánya 555,6 milliárd forint volt, a bruttó hazai termék (GDP) 2,5 százaléka, így Suppan Gergely szerint a tavalyi utolsó negyedévben is 2,5 százalék körül alakulhatott a deficit.

    Az elemző elmondta: a piac egyelőre nem értékelte a Varga Mihály által bejelentetteket, ami ugyanakkor indokolt lenne, bár a nagybefektetők várhatóan csak január 6-tól kezdik allokálni portfólióikat. Suppan Gergely kiemelte, hogy a tavalyi jó számoknak köszönhetően az idei év kedvező bázison indul, nem kell attól félni, hogy "elcsúszik" a költségvetés, ezért - egyes elemzői várakozásokkal szemben - álláspontja szerint a választások után sem kell kiigazításokra számítani. 

    Keszeg Ádám, a Raiffeisen Bank makroelemzője is kiemelte, hogy a kifejezetten kedvező novemberi államháztartási adat is jó tendenciákról árulkodott, és előrevetítette a most közölt jó adatokat.  Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az eredetileg 2013-ra elfogadott költségvetési hiánycélt év közben megemelték tavaly, így ahhoz viszonyítva magasabb lett az éves hiány. Keszeg Ádám kifejtette: a végleges hiányszámot befolyásolja, hogy néhány nagyobb, 100 milliárd forint feletti tétel európai uniós módszertan szerinti elszámolása még bizonytalan. A szakértő szerint nemcsak a Varga Mihály által említett két tétel, hanem egyes vállalatfelvásárlások is a bizonytalan tételek közé sorolhatók, mivel egyes vélemények szerint ezek beleszámíthatnak az uniós módszertan szerinti hiányba.  A magyar kormány ugyanakkor úgy számol, hogy ezek nem növelik az uniós módszertan szerinti hiányt - fűzte hozzá Keszeg Ádám. Elmondta: idén kicsi a valószínűsége, hogy Magyarország visszakerüljön a túlzottdeficit-eljárás alá, ugyanakkor "elcsúszhat" a költségvetés, és korrekcióra lehet szükség év közben. Keszeg Ádám hozzáfűzte, hogy 2010-2013-ban is voltak év közben korrekciók, így egy ilyen lépés idén sem lenne szokatlan.


MTI 2014. január 3., péntek 15:27

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.