Frontális és forintális

három autónak tényleg szűk

Maróthi György (1715- 1744) matematikus, pedagógus, a magyar zeneelmélet úttörője, a Kollégiumi Kántus megalapítója megérdemelt volna Debrecentől tekintélyesebb utcát a mostaninál.

Nem nagy szám ez az utca, még ha az óvárosban van is, girbe-gurba, ráadásul gyakran koccannak rajta az autók.

Két sáv széles rajta a flaszter, jobbra-balra járda van. Az egyik oldalt autók parkolnak-várakoznak, a forgalom pedig kicsit isztambuli morál szerint zajlik. Annak van elsőbbsége, aki erősebb, kevésbé fél ütközni. A szemből jövőnek muszáj felfutnia a járdára, ha nem akar velem frontálisan csattanni. (A frontális „randevú” egyúttal fölöttébb forintális is.)

Visszapillantó-gyilkos útszakasz ez. No, tessék, ugye megmondtam!? Fiatal hölgy várakozik egy autóban, nem tudok hová menekülni, szemből jön egy briganti, offenzív pasas, három sáv kellene, de csak kettő van. Olyan közel megyek el a parkoló autó mellett, ahogy csak tudok, ám a két tükör így is fedi egymást. Csattanás, düh.

- Ezért maga fizetni fog – mondja a hölgy. – Állítson ki valami cédulát!

- Mi az? Hogy’ kell? Még sose csináltam. Inkább adnék magának 10 ezer forintot a parányi karcolásért és az ijedségért, s felejtsük el az egészet.

- Úgy látom, nem értjük egymást – mondja Aranka (időközben ez is kiderül). – Rendőrt kell hívni.

- Nem fognak csodálkozni, hogy ilyen semmiség miatt zaklatjuk őket? Van azoknak fontosabb dolguk.  

Nem könnyen, de megegyeztünk abban, hogy ő is, én is érdeklődöm, mennyiért lehet újra cserélni a (meg sem rongálódott) visszapillantó-tükröt, s adminisztráció nélkül kifizetem.

Hétfőn 9 órakor már hív.

- Mért nem telefonált már? Mire vár? Meg akar lógni?

- Én még nem érdeklődtem.

- De én igen. Nem lehet megjavítani a tükröt, ki kell cserélni, azt mondták a szervizben. 13 ezerbe kerül. Ha megfelel, hozza el a pénzt a munkahelyemre. Vagy mehetünk a rendőrségre.  

Másnap bevittem neki a summát, látszott rajta az öröm. Talán még sohasem jutott pénzhez ilyen könnyen. Gondolom, még aznap növekedett vele egy bugyibolt forgalma.

(A tekintetes város pedig vagy bontsa le a házakat, hogy szélesebb legyen a közlekedési felület, vagy legyen egyirányú az utca. Inkább ez utóbbit ajánlanánk mélységgel…)

(-si-si)         

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.