Főként a munkanélküliség okozza a fizetésképtelenséget

Budapest, 2014. április 22., kedd (MTI) - A fizetésképtelenségi okok között még mindig meghatározó a munkanélküliség: az esetek 43 százalékában ez vezet a magyarok eladósodásához, de a megkérdezettek 21 százaléka az alacsony jövedelmet jelölte meg fizetésképtelenségének okaként - derül ki az Intrum Justitia követeléskezelő cég fizetésképtelenséget vizsgáló felméréséből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatta.

Bár az eladósodást kiváltó tényezők között a munkanélküliség még mindig vezető helyen szerepel, ez a szám némiképp csökkent a tavalyi felméréshez képest: 2013-ban az adósok közel felét érintette ez a probléma, idén már csak a felmérésben résztvevők 43 százaléka jelölte meg a munkanélküliséget a fizetésképtelenség elsődleges okaként.

A kutatásból az is kiderül, hogy visszaesett azoknak a száma, akik arra hivatkoztak, hogy járadékból élnek, és ezért nem tudják fizetni a számláikat; a csökkenés oka - többek között - vélhetően a közmunkaprogram beindítása volt.

Továbbra is jelentős a jövedelemből történő letiltás, melynek aránya közel háromszorosára emelkedett 2010 óta. A rövidebb ideje húzódó ügyeknél, ahol a rövidtávú problémák a hangsúlyosak, ott a követeléskezelő cég képes megfelelő áthidaló megoldást nyújtani, a régebbi ügyeknél azonban már egyre gyakoribb a jogi eljárásokat követő letiltás - hangsúlyozta Felfalusi Péter, az Intrum Justitia vezérigazgatója a közlemény szerint.

Az Intrum Justitia 2013-ban több mint 80 ezer részletfizetést kötött, így megelőzve az eladósodott ügyfelek ellen megindított jogi eljárásokat.

A felmérés arra is rávilágít, hogy nem a magas törlesztőrészlet miatt váltak fizetésképtelenné az adósok. A hiteltörlesztéseknél a devizahitelesek megmentésére irányuló intézkedések hatása is jól látható: 2012. második felétől csökkent, majd 2013. második felétől 6 százaléknál ismét stagnált a hitel miatt fizetésképtelenné vált adósok száma.

A bankszektorban történő letiltások aránya lényegesen magasabb (25 százalék) a telekommunikációs és közmű szektorban tapasztaltnál (10 százalék). A telefon- és internetszámlák befizetésének elmaradása mögött általában rövid távú problémák állnak, míg a bankszektorban már inkább olyan okok vannak jelen, amelyek a havi rendszeres jövedelem elmaradásához kapcsolódnak; aki banki tartozásaival elmarad, az jellemzően már egyéb tartozást is felhalmozott.

A kutatás alapjául szolgáló adatokat az Intrum Justitia saját adatbázisából nyerte, a felmérés 2014 első negyedévéből származó vásárolt és kezelt lakossági követeléseket egyaránt tartalmaz - olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.