A Fidesz visszautasítja Neelie Kroes bírálatát

Budapest, 2014. július 30., szerda (MTI) - Közleményben válaszolt a Fidesz frakcióvezető-helyettese Neelie Kroesnak, az Európai Bizottság digitális területért felelős alelnökének blogbejegyzésére szerdán. Gulyás Gergely ebben azt írta: pártja nem partner abban, hogy ott keressen problémát, ahol nincs.

Neelie Kroes hétfőn a reklámadót bírálta és úgy értékelte, továbbra is veszélyben van a média szabadsága Magyarországon.

Gulyás Gergely válaszában kitért mind a reklámadót ért kritikára, az RTL-lel vagy a Klubrádióval kapcsolatos kérdésekre, de a kormány médiapolitikájára vagy a politikai hirdetések szabályozására is.

Egyetértett az uniós biztossal abban, hogy a szabad és sokszínű média a szabad társadalom egyik alapköve, közölte ugyanakkor, hogy „a magyarországi média szabad és sokszínű, a magyar társadalom pedig szintén szabad”.

Emlékeztetett a többi közt arra, hogy a reklámadó bevezetéstét többéves vita előzte meg, és úgy ítélte meg: az ügy közteherviselési kérdés, amelyből azoknak is ki kell venniük a részüket, akik korábban extraprofitot termeltek.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a blogbejegyzésben említett RTL a reklámadó bevezetéséig nem foglalkozott kiemelten politikai kérdésekkel, híradójában túlnyomórészt bulvárhírek szerepeltek, ezért is tartja érthetetlennek a „politikai bosszú” vádját. Hozzáfűzte: a reklámadó bevezetése óta viszont a csatorna a médiaetikai elveket figyelmen kívül hagyva rágalmazza a kormányzatot, amely Gulyás Gergely szerint „aligha szolgálja a demokratikus nyilvánosság ethoszát”.

Előítéletesnek tartotta annak sugallását, hogy a reklámadó a külföldi tulajdonú vállalatokkal szembeni fellépés lenne, mert, mint írta, a magyar médiapiacon a rendszerváltozás óta erőteljes a külföldi jelenlét.

Neelie Kroes azon megállapítására, miszerint a kormány médiapolitikája „szembemegy az Európai Unió értékeivel”, Gulyás Gergely úgy felelt: jó lenne tudni, pontosan mely értékekre gondolt. Emlékeztetett: az unió megállapításai nyomán több ízben módosult már a magyar médiaszabályozás. A médiahatóságot ért újbóli kritikára válaszul azt írta: az Európa Tanács főtitkára személyesen fogalmazta meg, hogy elégedett azzal a 2013-as módosítással, amely a médiahatóság elnökének kinevezési szabályait érintette, ezt követően pedig az unió is lezárta a médiaszabályozás kérdését - emlékeztetett.

Az Klubrádió ügyéről azt írta: a biztos állításával ellentétben a rádió soha nem vesztette el sugárzási engedélyét, jelenleg még fizetnie sem kell a frekvenciáért. A rádiós frekvencia-kiosztásról szólva úgy tájékoztatta a biztost: a szabályok alkotmányosak, átláthatóak, minden pályázó egyenlő mércével méretik, és minden hatósági döntéssel szemben rendelkezésre áll a bírósági felülvizsgálat lehetősége, azaz soha, egyetlen ügyben sem a médiahatóságé az utolsó döntés joga.

A politikai hirdetésekkel kapcsolatban leszögezte: azok minden államban korlátozás alá esnek. A magyar szabályozás nem tiltja, csak korlátozza e reklámokat, amikor előírja, hogy csak ingyenesen lehet azokat közzétenni, és a pártok között egyenlő arányban kell elosztani a rájuk szánt műsoridőt. „Nem világos, hol található ebben a demokrácia-ellenes megközelítés” - írta.

„Ami az Origo online hírportál főszerkesztőjének a leváltását illeti, semmilyen bizonyítékot nem mutatott fel még senki arra nézve, hogy mindez politikai nyomásra történt volna” - folytatta válaszait.

A televíziók esetleges elfogultságának vádjára úgy felelt: bár a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályának vélt megsértése esetén bármelyik párt fordulhatott volna a médiahatósághoz, ezt kizárólag a Jobbik tette meg, jellemzően a két nagy kereskedelmi tévével, köztük az RTL-lel szemben.

Gulyás Gergely szerint két olyan választást követően, amelyeken a kormány kétharmados többséget szerzett, azt sugallni, hogy a kormányzati cselekvések egy „korábbi, sötét időszak” visszatérésével fenyegetnek, a magyar választópolgárok megsértése és degradálása.

Úgy ítélte meg: a média területén számos olyan probléma van, amelyek esetében indokolt az európai szintű válasz megfogalmazása, ilyen a többi közt az európai és a nemzeti értékek megjelenítése, a gyermekek és a közösség, az emberi méltóság védelme, a pártatlan és bulvárhírektől mentes hírszolgáltatást.

Nem ez az első eset, amikor Neelie Kroes, vagy más brüsszeli bürokraták a magyar kormányra nyomást akarnak gyakorolni - jegyezte meg a fideszes politikus. A kormány azonban továbbra is kitart amellett, hogy az ország működtetéséhez minden gazdasági szereplő kölcsönös tehervállalására is szükség van, ahogy a magyar munkavállalóknak személyi jövedelemadót, a bankoknak bankadót, úgy a reklámszektornak reklámadót kell fizetnie - szögezte le a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.