Fidesz: csalást és hamisítás a szocialistáknál szokás

Budapest, 2014. február 10., hétfő (MTI) - A Fidesz szerint Braun Róbert szocialista politikus állításaival ellentétben választási csalást és hamisítást az MSZP-nél szokás elkövetni.

A nagyobbik kormánypárt hétfői közleményében úgy reagált a Braun Róbert sajtótájékoztatóján elhangzottakra: „a szocialisták minden jel szerint hozzáláttak Mesterházy Attila Washingtonban előadott forgatókönyvének eljátszásához”. Az MSZP elnöke ott elmondta, hogy a baloldal érdeke a választás tisztaságának megkérdőjelezése, hogy választási csalást hazudva már előre tudják magyarázni vereségüket - írták.

A választási csalásra és hamisításra példaként a Fidesz a bajai hamisítási botrányt, a fóti időközi választást, a kislétai videót és Simon Gábor vagyonnyilatkozatának meghamisítását említette. „A szocialisták semmit sem változtak, ma is a külhoni magyarok ellen próbálnak hergelni, ahogy régen” - tették hozzá.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.