Ferenc pápa a felelőtlen gyerekvállalásról

2015. január 20., kedd (MTI/AP) – Ferenc pápa szigorúan ragaszkodik az egyház fogamzásgátlást tiltó tanításához, ugyanakkor hétfőn kijelentette, hogy a katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint „a nyulaknak”, és a „felelősségteljes gyermekvállalásra” kell hagyatkozniuk.

A Fülöp-szigetekről hazatérőben a katolikus egyházfő a repülőgépen újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: számos, az egyház által is elfogadott módszer létezik a születésszabályozásra. Fontosnak nevezte azonban, hogy külső intézmény ne erőltesse rájuk nézeteit a születendő gyermekek számának a szabályozásáról, és bírálta a fejlődő világ „ideológiai gyarmatosítását”.

Főként afrikai püspökök panaszkodtak régóta arra, hogy szervezetek, intézmények, egyes nemzetek egyre inkább rákényszerítik a fejlődő világra, gyakran a fejlesztési segély feltételeként, a születésszabályozásnak és a homoszexuálisok jogainak nyugati eszméit.

„Mindenkinek meg kell őriznie az önazonosságát, anélkül, hogy ideológiailag gyarmatosítanák” – hangoztatta a katolikus egyházfő.

Utazása alatt a pápa a leghatározottabban a védelmébe vette az 1968-ban kiadott, a mesterséges születésszabályozást ellenző Humanae Vitae enciklikát. A többnyire konzervatív egyesült államokbeli püspökök nyelvezetét idéző megfogalmazásban óvott a család elleni „ártalmas támadásoktól”, az azonos neműek közti házasságra utalva, és hangsúlyozta, hogy „az életre való nyitottság a házasság szentségének feltétele”.

Hozzátette egyszersmind, hogy nem igaz, hogy a jó katolikusok „olyanok, mint a nyulak”. Épp ellenkezőleg, a „felelősségteljes gyermekvállalás” megköveteli, hogy a szülők szabályozzák gyermekeik megszületését, és ennek módjaira vannak egyházi tanítások. Példaként annak a nőnek az esetét említette, aki hét császármetszés után nyolcadik gyermekével is állapotos lett.

„Ez felelőtlenség!” – jegyezte meg Ferenc pápa. A nő érvelhet azzal, hogy bíznia kell Istenben. Isten azonban megteremti annak módját, hogy felelősen viselkedjünk – tette hozzá.

A katolikus egyházfő emlékeztetett arra, hogy több megengedett módja is van a születésszabályozásnak, utalva a női ciklus megfigyelésén alapuló természetes családtervezésre.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.