Feleséggé bosszulta magát

Fila Balázs

A Katyival rajtolt az idén a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban (Faraktár utca 68.) a színházi előadások tavaszi sorozata. Csaknem teltház volt kíváncsi a Galambos Zoltán által átírt-rendezett komédiára, amelyből filmvígjáték készült, 1942 decemberében mutatták be a 94 perces énekes-zenés komédiát.

Katót, a főszerepet Tolnay Klári játszotta, s kapott alakítani valót a „moziban” még Kiss Manyi, Pethes Sándor, Bilicsi Tivadar, Mály Gerő és mások. Kell-e mondani, mekkora nagyságok voltak ezek a művészek? Ez a film is „szülőhelye” volt egy elhíresült nótának: Zöld a kukorica, Katyi... Beépült ez a kuplé (?) – máig hatóan - a köznapi ember tudatába.

Soóky Margit írta a film történetét, nem is csodálkozunk, hogy nem férfi, hisz arról szól, hogy egy nő bosszút áll egy férfin. S a legnagyobb büntetés? Hogy a bosszúálló nőt az illető hímnek el kell vennie feleségül. Persze lelkesen, önként, szerelemből. Az ilyenféle történetek végén amúgy is mindenki elvesz mindenkit, mindenki boldog. A néző is. (Sokszor azért, mert az jelenti a hapiendet, hogy az előadásnak egyszer csak vége szakad.)

Nagyon szerettem volna az interneten valamit megtudni Soóky Margitról, nem sikerült. Vagy nincs róla adat, vagy én nem voltam elég ügyes. Gyanítom, hogy maga Galambos Zoltán is színpadra lépett, a játék végén ugyanis lehetett találkozni egy nem túl fényes színészi alakítással a „rendőrőrs” (nevezzük így) Vasas-drukker parancsnokának szerepében.

Amúgy a poénok többnyire nem voltak jól előkészítve, nem keletkezett kívánatos atmoszféra. sokszor el volt kenve-nagyolva a játék. A fontos mozzanatoknak valahogy nem volt eléggé „megágyazva”, a játék inkább volt monoton síkság, mint kalandos lánchegység.  

Nekem elég, ha jelzésszerűen tájékoztatnak, hogy akkor ez most egy bálterem akar lenni, vagy egy pályaudvar, nem várok mikrorealista hűséget a díszlettervezőktől, el tudom képzelni a helyszíneket, s jobb is, ha kicsit működtetnem kell a fantáziámat. Pályaudvarabb pályauadvart tudok kigondolni annál, mint amilyet egy színház érzékeltetni tud. Egyébként is, bármilyen hűen próbál visszaadni, az akkor sem pályaudvar, hanem díszlet. Úgyhogy a díszlettel semmi bajom, azt gondolom ez ügyben, mint Vidnyánszky Attila: egy folyosón is lehet színházat csinálni, nem körülmények kérdése.

Azon mindig derülök (vagy bosszankodom?), hogy hülyének nézik az embert. Kató Katyiként annyiban különbözik az önjelölt színinövendéktől, hogy maga elé köt egy „népiesch” kötényt. S higgyük el mi is, hogy akkor már nem lehet felismerni. Jó, higgyük el, jobban járunk.        

A történet egyébként remek ötleten alapul. Varga Kató minden áron színésznő szeretne lenni, de a felvételi bizottság, élén Almási Miklóssal azzal küldi el, hogy soha nem lesz belőle művész. Kató elhatározza, hogy bosszút áll a rangos színészen. Szerencséjére az egyik éjjel valaki egy gyereket tett a színész ajtaja elé. Kató ezt kihasználva felveszi barátnője nevét (Csiba) és a gyermek anyjának adja ki magát. Almási befogadja őt a „gyermekével” együtt. Katyi célja, hogy fenekestül felforgassa a férfi életét, leépítse a szerelmét. Ettől még az állítólagos férjének megjelenése sem riasztja vissza. A bosszúállás közben azonban váratlan fordulat következik be: Katyi beleszeret Miklósba. Így még sürgősebbé válik a szerelmes nők elűzése a háztól. Tervét az akadályozza meg, hogy Almási második szerelmének eltávolítása után elküldi őt és a gyereket a nagynénjéhez a Balaton mellé. Azonban Katyi leszáll a vonatról. A cselekmény a rendőrkapitányságon éri el tetőpontját, ott minden kiderül, eloszlik a no nem balladai, hanem a könnyed, szórakoztatóipari műhomály, s mindenki feleségül vesz mindenkit. Tehát Katyi-Kató mégsem lesz színésznő, bár lehetne egy ilyen remek alakítás után, hanem színészné, Almási felesége.

Számunkra inkább az a kérdés, hogy színésznő-e a Katyit alakító Placskó Emese? Nem lenne igazságos őt Tolnay Klárival összehasonlítani, mert attól még bőven színésznő valaki, ha nem lehet Tolnayhoz mérni. Olyan nem születik minden évtizedben. Nem volt még szerencsém látni-hallani Placskó Emesét, érdeklődve figyeltem, s a kezdeti bizonytalanság(om) után színésznővé magasodott a szememben a darab második felében. Ami bőszítő volt, az Tahi-Tóth Lászó „ezt nektek”-játéka. Az ő színpadi jelenléte mára annyira „telement szőrrel”, hogy rendező legyen a talpán, aki őbelőle újra színészt tud fegyelmezni. Bár lehet, hogy inkább régészre lenne szükség, aki a sok manír alól ki tudná ásni az egykorvolt művészt. Almásit az első szereposztásban a sármosan tehetséges Kautzky Armand játssza, nekünk viszont a második szereposztás jutott, a hízékony Fila Balázsról kell elhinnünk, hogy szívtipró színészkirály. Nem könnyű.    

Nem szeretnénk itt ágyúval verébre lődözni, szükségtelen elemzői mozdulatokat tenni, inkább megállapítjuk végül: ha minimum ilyenek lesznek a Vasutas-színházsorozat darabjai-előadásai, megéri a költséget és a fáradságot.

Erdei Sándor

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.