Fele sem igaz?

Az áfa csökkentést ma már nem lehet érezni az árakon

Minden felvezető helyett álljon itt az Orbán kormány öt állítása. Mindenki maga döntse el: mi igaz belőle?

A regnáló hatalom évek óta a nyugdíjak értékállóságát sulykolja, miközben az érintettek pénztárcáiban cincognak a fillérek. Október első vasárnapján a Petőfi Rádió hírolvasója örömteli hangon közölte: a kormány növeli a nyugdíjak reálértékét. Ezután egy hangbejátszás következett, amelyben Novák Katalin államtitkár, nyugdíjügyi illetékes kijelentette: a kabinet hű marad vállalásához, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét. Gondolom, a hallgató keserveset sóhajtva kérdezhette: akkor, mi van? – majd bosszankodva orra alá dünnyöghette: legalább egyeztetnék, mit mondanak.

Közeledik a parlamenti képviselők választásának napja. A pártok már kampányolnak, vehemensen ígérgetnek. A MSZP tizenharmadik havi nyugdíj ötletével rukkolt elő (tudjuk: nem először). A Fidesz egyből tromfolt: éppen az utolsó szocialista kormány vonta meg a nyugdíjasoktól a plusz juttatást. De, ha már a Fidesz ezzel érvel, miért nem adják vissza ők az elvettet.

Orbánék kérkednek a pedagógusok béremelésével. Négy év alatt hatvan százalékkal nőtt a fizetésük. Ugye, az infláció elvitt belőle tíz százalékot, akkor már csak ötven. Eme, gyermeknevelőket elismerő gesztusnak szánt kormánypropagandával mindössze annyit értek el, hogy az EU-s országok pedagógus bérei tekintetében sikerült lehagyni a szlovák kollégák állami apanázsának mértékét, de ezzel csak az utolsó helyről léptünk eggyel előrébb.

Sikerként propagálják a munkanélküliek arányának négy százalékra csökkentését. Arról azonban mélyen hallgatnak, hogy az érintettek mindössze három hónapig kapják az álláskereső támogatást. Utána kikerülnek a rendszerből, a statisztika számára elérhetetlenné válnak.

Ugyancsak statisztikai hókusz-pókusz eredménye a foglalkoztatottak számának növekedése. Hivatalosan hazánkban 4,4 millió honfitársunk dolgozik, ebből azonban 216 ezer közfoglalkoztatott, azaz ők csak az adatok feltupírozása miatt szükségesek, mivelhogy érdemi munkát alig végeznek.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.