Fed Kupa - Babos vert helyzetből egyenlített, a párosban dől el a csata

Budapest, 2014. február 8., szombat (MTI) - Babos Tímea vert helyzetből fordítva legyőzte a magyar származású Johanna Kontát, így 1-1-re áll a magyar-brit csata szombaton Budapesten a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján.

 

    A világranglistán 83. magyar játékos - akinek a mérkőzését a helyszínen tekintette meg Áder János köztársasági elnök - 2:3-as állásnál elvesztette az adogatását, és mivel a Sydneyben született, két éve brit állampolgársággal rendelkező Konta tartotta a különbséget, 36 perc alatt szettelőnybe került.  A folytatásban ismét a 22 éves rivális brékelt 5:5-nél, ám nem tudta kiszerválni a meccset, mivel Babos első bréklabdáját kihasználva egyenlített. A rövidítésben Konta már 5-1-re vezetett, ám a soproniak büszkesége sorozatban hat labdamenetet nyerve felülkerekedett rajta. A döntő játszma elején az ellenfél ápolásra vonult az öltözőbe, ám Babost ez sem zavarta meg: 3:2-nél brékelte őt, és onnan már nem engedte ki a kezéből az irányítást. A mérkőzés 2 óra 32 percig tartott.

        "A második szettben nagyon mérges voltam magamra, de visszaküzdöttem magam, és most nagyon boldog vagyok. Köszönöm a drukkolást, és hogy ilyen sokan kijöttek" - mondta Babos a találkozó után.

    Mivel Jani Réka-Luca korábban 6:4, 6:1-re kikapott Heather Watsontól, így az 1-1-re álló párharc a páros csatában dől el. Magyar részről Babos és Jani, míg a britektől várhatóan Tara Moore és Jocelyn Rae lép pályára.

    Mivel a csoport másik párharcában a románok 3-0-ra verték a letteket, eldőlt, hogy a százszázalékos román csapat játszik vasárnap a feljutásért, a lettek pedig a kiesés elkerüléséért. A magyar-brit csata tétje tehát a B csoport második, illetve harmadik helye.

    Eredmény, 1. forduló, B csoport:
Babos Tímea-Johanna Konta 4:6, 7:6 (7-5), 6:4
    korábban:
Jani Réka-Luca - Heather Watson 4:6, 1:6
 
    A csoport másik párharcában:
Románia-Lettország 3-0

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.