Fancsikai templomrom – gazdátlanul, gazosodva

Gaztengerben a teplomrom

Debrecen és környéke már az ókorban lakott terület volt. Az Árpád-kori gazdag leletegyüttesek jelzik, hogy továbbnépesedett. A város jelenlegi területén számos település volt megtalálható (Debrecen, Mesterfalva, Szentlászlófalva, Szalóksámson, Lacóháza és Szentjános pusztabirtokok), melyek különböző okok miatt elnéptelenedtek, megszűntek létezni. Ilyen volt Fancsika is.

A régi Fancsikát, a nemrég elhunyt debreceni muzeológus, Módy György kutatta. Több munkájában tette közzé erdőspusztai ásatásainak levéltári kutatásainak eredményeit. Fancsika falu és a fancsikai templom története is általa ismert.

Fancsika neve a Foncs-Fancs családnévből eredeztethető. A táj, ahol a kora Árpád-kori falu megtelepedett, igen változatos. Ligetes erdők, rétek, vízállásos laposok, vízfolyások, hegynek nevezett dombok, és alacsonyabb hátak váltakozása jellemezte. A falu északnyugaton Szalóksámsonnal (a XV. század elején pusztásodott el) és Debrecennel volt határos. Délnyugaton Pác, délen Bánk és keleten Haláp határolta.

Fancsika település keletkezését Módy György a XII. sz. elejére teszi. 1550 körül körülbelül kétszázan lakják. Az 1574-ben a törökök elpusztítják.

Fancsika temploma a Templomhegyen (8 m magas, 30 méter átmérőjű domb) 1170 körül épülhetett. Kicsike templom. Mindössze 15 m hosszú, 6 m széles (ha sikerült pontosan lemérnem). A hajó belső hossza 6,8 m, szélessége 5,3 m. A félköríves záródású szentély szélessége 3,8 m, hossza 3 m. Az alapot közvetlenül a homoktalaj teherbíró szintjére rakták 3o cm mélyen, bodrogkeresztúri faragott kövekből. A felmenő falak is 70 cm magasan kőből voltak, rajtuk három sor téglát találtunk kötésben, a déli fal nyugati végénél 12 sort. Tornya nem volt.

A templom lerombolása egybeeshetett a falu pusztulásával. A romokat Módy György tárta fel 1982-ben. Utána megtörtént az alap kiöntése és a keleti fal öt sor téglával jelölése.

A templomrom a bánki út Panoráma út kereszteződésétől érhető el. Tábla jelzi azt a földutat, ahova le kell fordulni. Százötven méter után az út kettéágazik. Ott is tábla jelzi a helyes irányt. Ligetes akácerdőben haladhatunk. Jobbra feltűnik egy fehér nyárfacsoport, aztán felbukkan a halom (Templomhegy). Egy szarka méltatlankodva csörgött elrepültében, fejem felett pedig egy leszállni készülő WizzAir gép húzott el. A halomról gyönyörű kilátás nyílik a környékre. Merre a szem ellát búza- és kukoricatáblák, a Kondoros-patak kanyargó csíkja, nádfalának üde zöldje vidítja a szemet, a távolban pedig a Biczó István kert elszórt épületei.

Eddig a szépség. Az üröm übereli a panoráma szépségét. A rom és környéke elhanyagolt. Térdmagasságig ér a szamárkóró. Szemét mindenütt. Valakik a templommaradvány mellett raktak tüzet. Rövid időn belül a második kulturális helyen tapasztalok vandalizmust, pusztulást. Az odaérkezőben nem a történelmi emlékhely, hanem a gaz, mocsok és a pusztítás emléke marad meg. Sajnos.

Fancsika jelenleg az Erdőspuszta része. Természeti adottságai révén pihenési és kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A Fancsika I. – II. tavak a horgászok kedvelt vizei. Meglátogatásra érdemes kulturális helyekkel erősíteni lehetne a táj vonzerejét.

Érdekességképpen említem, hogy a régi Bihar megyében négy Fancsika nevű falu is létezett, Kárpátalján, Nagyszőlőstől 15 km-re nyugatra a mai napig létezik Fancsika nevű község.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.