Érdekes

Menekültválság az első sorból

Mérlegelni kell a menekültek ügyét  Fotó: Asztalos Ilona

Június 20-án volt a Menekültek Világnapja, amelyet az ENSZ 2000-ben nevezett ki. A Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület – amelynek magam is tagja vagyok – mindig is szívügyének érezte a globális problémákat, és mindig arra törekszünk, hogy testközelből megismerjük az adott helyzetet, majd a személyesen tapasztaltak és látottak szerint tegyük meg a következő lépést. Többek között ez a cél is vezérelt, amikor úgy döntöttem 2018 nyarán, hogy részt veszek egy önkéntes projektben, egy görögországi menekülttáborban.

A tyúkok becsapása

Az ünnepek is árfelhajtó hatásúak

A tojásokat a piacon rendszeresen egy Debrecen környékén gazdálkodó termelőtől veszem. Szinte minden alkalommal váltunk néhány szót. Diskurzusunk témája mi más lehet, mint a tojás.

Afrika meleg szíve

Nagy a szegénység, de boldogan élnek  Fotók: Asztalos Ilona

Malawi. A világ egyik legszegényebb országa, mégis méltán nevezik Afrika meleg szívének („Warmheart of Africa”). A helyiek barátságosak, vidámak és rendületlen hitük van, annak ellenére, hogy mélyszegénységben élnek.

Konténer gengszterizmus

Az egyik csatahelyszín

Feltételezhetően sok adomány sorsa másképpen alakul, mint ahogy jó szándékú állampolgárok remélik. Hiába az emberbaráti érzés, a rászorultak támogatásának nemes szándéka, ha illetéktelenek közbelépnek.

Különös felhők

A humilis felhők

Sokan vélekednek úgy a világban, hogy a magyar búskomorságáról ismerszik.

Rossz étvágyat kívánunk!

Tessék választani!

Az emberi leleményességnek (vagy hülyeségnek)  nincs határa. Megyénk északi részén található az a bevásárlóközpont, ahol az outlet, vagy ha úgy tetszik, az ötlet megszületett. Hogy ez járt-e mondjuk megrőltetéssel vagy székrekedéssel, nem tudom.

Magyar szemmel Németországban

Látható különbségek

Magyarország kontra Németország. Beszélgetőtársammal a németországi életbe kívánunk betekintést adni. Főként, hogy milyen különbségek fedezhetőek fel hazánk, illetve némethon között. Továbbá, hogy milyen motivációi lehetnek egy 22 éves lánynak arra, hogy belevágjon egy ekkora „kalandba”.

Az év hala a vörösszárnyú keszeg

A vörösszárnyú keszeg

A Magyar Haltani Társaság éves szavazásán a vörösszárnyú keszeg kapta a legtöbb szavazatot, ezért 2019 halává nyilvánították.

Világritkaság született a Debreceni Állatkertben

Egészséges és szép

Az idén 60 éves, Magyarország első vidéki állatkertje újabb jövevénnyel, egy igazi kuriózummal gyarapodott.

Az okostelefonok misztériuma és jövője

Az első okostelefon

A mai világban szinte elképzelhetetlen, hogy valaki úgy hagyja el az otthonát, hogy nem viszi magával a mobiltelefonját. Rendszeresen használjuk azokat a villamoson utazva, vagy az utcán sétálva, mit sem törődve a baleset kockázatával. De vajon tudta-e hogy honnan is ered az okostelefon elnevezés, és honnan származtatjuk a készülékek eredetét?

Oldalak