EP-választás - Legalább két képviselői helyre számít a DK

Budapest, 2014. április 24., csütörtök (MTI) - "Európa jobban teljesít!" kampányszlogennel és 16 pontos programmal készül az EP-választásra a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc pártelnök egy csütörtöki, budapesti háttérbeszélgetésen azt mondta, egy mandátum megszerzése a kötelező minimum számukra, kettőé "realista becslés", de a hármat sem tartják elérhetetlennek.

 

    Molnár Csaba ügyvezető alelnök tájékoztatása szerint programjukat a szabadság, a biztonság és a jólét hármasára fűzik fel. A DK az egyetlen magyar párt, amelyik Európai Egyesült államokat szeretne - mondta.   Programjukat ismertetve közölte, garanciát szeretnének az EU-tól arra, hogy minden európai polgárt megvéd az esetleges önkénytől. A DK európai szinten szabályoztatná az állam és az egyház szétválasztását, és az egész unióban tiltaná a kötelező hittanoktatást. Felállítanának egy európai uniós korrupcióellenes ügyészséget, hogy ne az adott tagállamok, hanem minden esetben ez a szervezet vizsgálja a politikusokhoz köthető korrupciós ügyeket.

    A DK támogatja a bankuniót és európai adóalkotmányt szeretne, amely többek között az év közbeni adómódosításokat is tiltaná. Az euró magyarországi bevezetését szorgalmazzák, méghozzá "nagyon gyorsan, nem történelmi távlatban". A 25 évesnél fiatalabbaknak biztosítanák a tanulás, a munka vagy a továbbképzés lehetőségét.

    Az Európai Bérfelzárkóztatási Program, a szektorális és regionális különbségekkel megállapítandó európai minimálbér és az unióra kiterjedő éhezés elleni program mellett Molnár Csaba arról is beszélt: a leginkább lemaradt, szociális válságban lévő területeken különleges gazdasági övezeteket kellene létrehozni, amelyeket EU-s forrásokból zárkóztatnak fel.

    A DK szeretné, ha minden magyar egyetemista legalább egy szemeszterre uniós ösztöndíjat kaphatna; hogy 2018-ig bevezessék a kéttannyelvű közoktatást, illetve számítógépet kapjon minden diák.

    Törekvésük, hogy egymillió új napelem, napkollektor vagy házi szélerőmű kerüljön Magyarországra a következő négy évben.

    A DK kötelező kvótarendszert szeretne az EU-ban, amellyel 40 százalék felé lehetne növelni a nők szerepvállalását a gazdaságban és a politikában. Arra reagálva, hogy a DK listáján az első nő a 7. helyen szereplő Vadai Ágnes, Gyurcsány Ferenc azt felelte, hogy ezt az elképzelésüket hosszú erőfeszítésekkel lehet elérni. 

    Molnár Csaba elmondta, ha bekerülnek az EP-be, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez csatlakoznának.  Várható kampányukról közölte, korlátozottak az anyagi eszközeik. Valamennyi plakátjuk azért lesz, de inkább az internetet és a klasszikus kampányelemeket fogják használni. Kapcsolatot tartanak azokkal, akik korábban bejelentkeztek hozzájuk és támogatták őket, május 1-je után pedig Gyurcsány Ferenc és a DK-s EP-lista élén álló politikusok országjárásra indulnak.

    Molnár Csaba hivatalosan csak második a DK EP-listáján, de miután a listavezető Gyurcsány Ferenc semmiképpen nem lesz EP-képviselő, ő számít az első kijutónak. Az ügyvezető alelnök jelezte: ha mandátumot szerez, akkor sem akar kiköltözni Brüsszelbe, meg szeretné osztani idejét Magyarország és az EP között. Ebben az esetben egyébként Varju László kapja meg a helyét a magyar parlamentben.

    Az áprilisi parlamenti választásról Gyurcsány Ferenc azt mondta, ha önállóan indulnak, szerinte a DK-nak több mandátuma lett volna, de egyetlen egyéni körzetet sem nyert volna meg. Szavai szerint a Demokratikus Koalíción belül nem kritizálták komolyan összefogás politikáját. Várhatóan június közepén tartanak majd egy belső, zártkörű értékelést, amelynek során mindkét választási szereplést megvitatják majd.  Ha egyetlen mandátumot sem szereznek az EP-ben, akkor "magától is kinyílik" az a kérdés, hogy le kell-e mondania - mondta a pártelnök, aki az őszi önkormányzati választásokról közölte: Budapesten csak informális tapogatózások vannak, és szerinte május 25. előtt nem is szabad senkivel hivatalos tárgyalást folytatni.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.