Emlékmű - Lemondott Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója

Budapest, 2014. április 9., szerda (MTI) - Lemondott Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója - erősítette meg Heisler András, a Mazsihisz elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.

Közlése szerint a döntés szoros összefüggésben van a német megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművével. Mint hozzátette, Zoltai Gusztáv azzal indokolt, hogy nem akarja folytatni közéleti munkáját, mert mentálisan rendkívül megterheli.

A Mazsihisz elnöke szerint Zoltai Gusztáv lemondása nagyon erős jelzés. Mint mondta, Zoltai 79 éves, holokauszttúlélő, érthető az érzékenysége az emlékmű ügyében.

Heisler András elmondta: a Mazsihisz értetlenül áll a Szabadság térre tervezett emlékmű építése előtt, szerintük azt nem szabadna felállítani. Nem a miniszterelnök ígérete szerint zajlanak az események - jegyezte meg, utalva arra, hogy Orbán Viktor februárban azt javasolta a Mazsihisznek, hogy húsvét után folytassák a konzultációt.

A Mazsihisz elnöke elmondta, civil ellenállással és a nemzetközi közvélemény „felhasználásával” megpróbálják megakadályozni vagy megnehezíteni az emlékmű felállítását. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha mégis megépül az emlékmű, azt válaszolta, hogy „kikerüljük a Szabadság teret, nem tudunk mást csinálni, és várjuk azt a pillanatot, amikor a (...) szoborparkba fogják szállítani”.

Heisler András arra is kitért, hogy vasárnap vezetőségi ülést tartanak, ott döntenek, megkeresik-e a kormányt. Egyúttal jelezte: a miniszterelnök februári levele óta nem folytattak érdemi egyeztetést a kabinettel.

Az MTI szerda este Zoltai Gusztávot többszöri próbálkozás után sem tudta elérni. Zoltai a nol.hu-nak megerősítette, hogy lemondott, de a döntés okáról nem kívánt nyilatkozni. A most lemondott ügyvezető igazgató 1991 óta töltötte be a tisztséget.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.