Ismételten elérkezett a magyar történelem egyik legsötétebb napja. Ma van az aradi vértanúk 169. évfordulója. Óhatatlanul is szükséges, hogy a hétvégi rohanás közben megálljunk, és azokra a magyar hősökre emlékezzünk, akik az életükkel fizettek egy jó ügyért.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban a magyar sereg Világos közelében, a várostól mintegy 15 kilométerre északra található csigérszőllősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatok előtt. A forradalom bukását követően a Habsburg császár és a kormányzata komoly megtorló intézkedésre szánta el magát a magyarság ellen. Az elégtétel célja a „fellázadt” magyar katonai és politikai vezetés lefejezése volt, továbbá a magyar nép elrettentése az ehhez hasonló megmozdulásoktól.
A korszakban a hatalmon lévő Schwarzenberg-kormánytól Julius Jakob von Haynau táborszernagy szabadkezet kapott a „lázadás” megtorlására a Habsburg vezetéstől, hogy megfélemlítse a magyar nemzetet. Haynau rémuralma 1849. szeptember 22-én kezdődött meg a magyar nép ellen, amely minden kétséget kizáróan 1849. október 6-án csúcsosodott ki. Ekkor került sor a 12 magyar tábornok és egy ezredes kivégzésére Aradon.
Kik is voltak ők? Feltétlenül szükséges a nevüket felidézni, és a gondolatainkba zárni az emlékezetüket. Ők a bátorság mintaképei, ők azok, akik követendő példák minden ember számára, nem csak nekünk, magyaroknak. A kivégzettek között Lázár Vilmos volt az egyedüli ezredes. A további áldozatok Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Gróf
Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Gróf Vécsey Károly. Ők tábornoki titulussal rendelkeztek. Mindannyiukat felségsértésben találta bűnösnek a hadbíróság, és teljes fő-, rang- és vagyonvesztés volt sorsuk
Október hatodikának van még egy másik traumatikus emlékezete is. Ezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost. Az 1849. augusztus 16-án Olmützben összeült haditörvényszék először börtönbüntetésre és vagyonának elkobzására ítélte, majd ezt Schwarzenberg és a bécsi udvar nyomására kötél általi halálos ítéletre változtatta.
Ezek azok a napok, amelyek bebizonyítják, hogy hiába vagyunk eltérőek, hiába más a hivatásunk, hiába más az életmódunk és még a lakóhelyünk is, de mégis van bennünk valami közös, minden magyar emberben. Ezek a traumatikus élmények képesek összefogni bennünket, és bizonyítja, hogy mégsem vagyunk teljesen eltérőek.
Ezért ez a szombat, ne csak egy átlagos hétvége legyen. Ne csak a televíziózásról szóljon, ne csak a pihenésről, hanem szánjunk egy kis időt ennek emléknapnak ápolására.
Gyenge Imre
Új hozzászólás