Ellentétes lenne a fogyasztók érdekével a szerződések megsemmisülése

Budapest, 2014. április 30., szerda (MTI) - Az Európai Bíróság ítélete a Kúria korábbi jogegységi döntésével összhangban egyértelművé teszi, hogy ellentétes lenne a fogyasztók érdekével, ha valamely szerződéses rendelkezés bíróság általi érvénytelenítése a teljes szerződés megsemmisüléséhez vezetne - közölte az OTP Bank szerdán.

A bank írásában hangsúlyozta: a bíróságoknak törekedniük kell az érvénytelen rendelkezés helyettesítésére valamely más, a nemzeti jogban ismert rendelkezéssel.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán kihirdetett ítéletében a magyar vonatkozású Kásler-ügyben kimondta: a nemzeti bíróság a szerződéses felek közötti egyensúly helyreállítása és a szerződés érvényességének fenntartása céljából helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt a nemzeti jog valamely rendelkezésével.

Az OTP válaszában kitért arra: az Európai Bíróság szerdán nyilvánosságra hozott ítélete egy köztes döntés, amely különböző iránymutatásokat tartalmaz a magyar Kúria számára. A perrel kapcsolatos konkrét állásfoglalást nem tartalmaz a dokumentum, a végső ítéletet a Kúriának kell meghoznia. Ez alapján ugyanakkor nemcsak a vonatkozó per dönthető el, hanem a Kúria jogegységi nyilatkozata is kiegészíthető - közölte az OTP.

A konkrét jogvita a devizahitel-szerződésekben előírt, úgynevezett árfolyamrés megítélésével kapcsolatos. A luxembourgi ítélkező fórum ezzel kapcsolatban leszögezte: azoknak a fogyasztóknak, akik külföldi pénznemben meghatározott kölcsönt vesznek fel, képesnek kell lenniük értékelni annak a gazdasági következményeit, hogy a kölcsön visszafizetésére más árfolyamot alkalmaznak, mint amelyet annak folyósításakor a kölcsönösszeg kiszámítására alkalmaztak.

A Magyar Bankszövetség szerdán az MTI megkeresésére azt közölte: a devizahitelezés jogi kérdései fajsúlyos témakör, emellett az Európai Bíróság igen összetett határozatot adott ki, így a banki jogász szakértők dolgoznak a határozat pontos értelmezésén.

A Kúria sajtótitkársága szerdán az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott: a Kúria tanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, és ez alapján várhatóan még a nyári ítélkezési szünet előtt dönt a Kásler házaspár OTP ellen indított perében, de ennek időpontja még nem ismert.

Arra a kérdésre, hogy a Kásler-ügy lezárása után mi lehet a menetrend, a Kúria közölte: más hazai bíróságokhoz hasonlóan július 15. és augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak, ez alatt az időszak alatt jogegységi döntést nem hoz a testület és egyedi határozatot is csak azokban az ügyekben hozhatnak, amelyekre a törvénykezési szünet nem vonatkozik.

Mindezek alapján leginkább az tűnik valószínűnek, hogy a devizahiteles ügyben tavaly decemberben hozott jogegységi határozat kiegészítésére az ítélkezési szünet után, vagyis ősszel kerülhet sor - tették hozzá.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.