Életre kelt retrójátékok

Az egykor legnépszerűbb játék

Diszkókorszak, 80-as évek, villogó fények, neonok, nem utolsó sorban játéktermek. Minderre alighanem már csak szüleink emlékezhetnek, Debrecenben azonban a flipper és az örökzöld videójátékok feltámadtak.

A Fórum bevásárlóközpontban újra velünk élt a 80-as évek egyik legismertebb, legjelentősebb és legszórakoztatóbb korrésze, a játékterem. Konami, Atari, Nintendo, no meg természetesen a kétkaros flipper. A legtöbben természetesen az utóbbi gépekből, tehát a flipperfelhozatalból válogattak. A kétkaros „golyólövöldözős” játék szinte végtelen stílusban, dizájnnal, témával készült el. Az NBA-stílustól a hullámvasútig, a Flinstone-családon át, egészen a Scooby Doo-ig számos klasszikus amerikai létező vagy kitalált ismerőssel találkozhattunk a debreceni spontán játékteremben.

Apropó, Amerika. Mindez nem csupán a nyugati világ nagyhatalmának érdeme, hiszen az első, mai napig népszerű játékszoftver készítők szinte mindegyike Japánból érkezett, így a kelet technobirodalma nélkül az igazi játéktermi élmény talán sohasem születhetett volna meg. Csaknem harminc játékgép közül válogathattunk. Mindennek pedig az a legnagyobb különlegessége, hogy számos mechanikus játék (nem számítógépalapú) még az Egyesült Államokban is be volt tiltva, hiszen elsősorban szerencsejátékként tekintettek rájuk. Egészen a 70-es évek végéig, majd az 1980-as években viharként kezdtek terjedni világszerte. Noha szüleink néhánnyal alighanem találkozhattak már gyerekkorukban is, többségük a rendszerváltás után érkezett a keleti blokk országaiba. Ennek okán tehát érthető, hogy ez az interaktív kiállítás jellegű program a Fórumban „korhatártalanul” vonzotta a játékgépek szerelmeseit. Az ifjú generáció képviselőjeként pedig kimondottan kellemes élmény volt találkozni a színtiszta retró képviselőivel.

Fontos továbbá megemlíteni, hogy ezek a gépek nem utángyártott, modern, digitális használatra készültek. Eredeti automatákon játszhattunk flippert Nick van Exel szerepében, lövöldözhettünk az űrlényeket a legendás örökzöld, a kétdimenziós pixelháborúban, a Space Invadersben, de a klasszikus japán harci karakterek szerepébe is bújhattunk. Némelyik pedig a maga csodálatos, szórakoztató egyszerűségében még 2022-ben is felül tudja múlni bármely videójátékot.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.