Együtt-PM: Zsigó megsértette Bajnai jó hírnévhez való jogát

Budapest, 2014. február 1., szombat (MTI) - Az Együtt-PM tájékoztatása szerint a Kecskeméti Törvényszék nem jogerős ítéletében megállapította, hogy a fideszes Zsigó Róbert a Hajdú-Bét felszámolásáról tett nyilatkozataival megsértette Bajnai Gordon jó hírnévhez való jogát.

 

    A volt miniszterelnök által vezetett Együtt-PM szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szombaton kézbesített elsőfokú bírósági ítélet szerint a Fidesz szóvivője tavaly április 24-ei, majd május 12-ei sajtótájékoztatóján több valótlan állítást tett Bajnai Gordonnal kapcsolatban a Hajdú-Bét felszámolása ügyében.

    Zsigó Róbert valótlanul állította Bajnai Gordonról, hogy a Hajdú-Bét baromfifeldolgozó cég vagyonát kiszervezte, és nem igaz az a vád sem, amely szerint ezzel félezer embert tett tönkre - közölte az Együtt-PM az ítéletre hivatkozva, hozzátéve: a Fidesz-szóvivő hamisan állította azt is, hogy a Hajdú-Bét károsultjainak pénze Bajnai Gordon kampányát szolgálná. Tájékoztatásuk szerint a Kecskeméti Törvényszék Zsigó Róbertet bocsánatkérésre kötelezte, valamint arra, hogy az ezt tartalmazó nyilatkozatát saját költségén tegye közzé a Magyar Televízióban, a Hír TV-ben, a Magyar Nemzetben és ezek internetes oldalán. A törvényszék arra is kötelezte a kormánypárt szóvivőjét, hogy nem vagyoni kártérítésként fizessen meg 300 ezer forintot és a teljes perköltséget.

Az Együtt-PM értékelése szerint a Kecskeméti Törvényszék ítélete bebizonyította, hogy Zsigó Róbert rendszeresen valótlanságokat állít, ezért arra szólítják fel a Fideszt és szóvivőit, hogy fejezzék be a magyar polgárok megtévesztését, és ne sugalljanak valótlanságokat.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.