Egyetemi kerékpárkölcsönzés

Egy kölcsönző

Debrecen (MTI) - A magyar felsőoktatásban egyedülálló az a kerékpárkölcsönző rendszer, amelyet 35 millió forintos saját forrásból valósított meg a Debreceni Egyetem (DE) hallgatói önkormányzata - közölte az UniBike pénteki avatóünnepségén Bognár István, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese.

Az Egyetem téri, a Kassai úti és a Böszörményi úti campusokon, valamint az Auguszta klinikai telepen kilencven, GPS-nyomkövetővel ellátott egyetemi kerékpár áll március 30-tól a hallgatók és az oktatók rendelkezésére, hogy gyorsan és környezetbarát módon közlekedhessenek az egyetemi helyszínek között - mondta.

Bács Zoltán kancellár elmondta: a DE hallgatói önkormányzata 35 millió forint saját forrásból építette ki a bringarendszert. 

A kerékpárrendszer az ötlettől a megvalósulásig másfél év alatt épült ki az egyetemen. A jelenlegi négy dokkoló állomásból és kilencven kerékpárból álló flottát az egyetem bővíteni szeretné a jövőben, a Református Hittudományi Egyetemet is bekapcsolva az elérhető útvonalakba - fűzte hozzá.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.