Egy havi minimálbér Orbán Viktornak

Budapest, 2014. június 19., csütörtök (MTI) - Újságírók előtt leszámolta és borítékba téve felajánlotta Orbán Viktornak a minimálbér nettó összegét Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, hogy a miniszterelnök próbáljon meg egy hónapig abból megélni.

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatón azt mondta, lehet, hogy a minimálbér bruttó és nettó összege is nőtt az elmúlt években, de vásárlóértéke tíz százalékkal csökkent 2010-hez képest. Mint mondta, 66 483 forint a minimálbér nettó összege, de ő egy kifli árával többet, összesen 66 500 forintot ajánl fel a kormányfőnek.

Gúr Nándor elmondta, ezalatt az egy hónap alatt nyugodtan használhatja a miniszterelnök a szolgálati autóját közfeladatai ellátásához, de arra is van lehetőség, hogy a kormányfő, ha szeretné, étkezési utalványban kapja meg az összeget.

A szocialista politikus szerint Orbán Viktornak „bele kellene szagolnia” ebbe az életbe, hogy reálisan tudjon beszélni arról, hogyan élnek ma az országban az emberek. Gúr Nándor közölte, a boríték a nap folyamán végig ott lesz nála a Parlamentben, Orbán Viktor bármikor átveheti tőle.

Kitért arra, hogy a 2013-as adatok szerint a létminimum összege 87 500 forint, amiből igen csak szerény módon lehet megélni. A közfoglalkoztatottak fizetése azonban ennél jóval kevesebb, 51 ezer forint, a közalkalmazottak 16 százalékának fizetése pedig nem éri el a létminimum összegét - ismertette.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.