DVSC: Pályán a tizenkettedik játékos

Lelkes szurkolók  Fotó: Halmai Balázs (DVSC)

Bő egy hete újraindult az OTP Bank Liga. A mintegy hetven napos, covid-járvány miatti kihagyást követően léptek újra pályára a játékosok. A Loki a bajnokság legelejéről elhalasztott Ferencváros elleni derbit követően vasárnap a Honvéd vendégeként lépett pályára a 26. fordulóban. A fővárosiak 3-1 arányban győztek, de ez a találkozó mégis különlegesre sikerült.

Hosszas csend után végre ismét szurkolóktól volt hangos a lelátó, hiszen a legutóbbi rendelet értelmében bár korlátozott számban, de a drukkerek ismét kiállhattak a tribünre. A meccs kezdetén mindkét fél szimpatizánsai kiírással emlékeztek meg a Deák téri brutális kettős gyilkosság áldozatául esett fiatal szurkolókról. A piros-fehéreket csaknem száz fanatikus kísérte el az Új Hidegkuti Nándor Stadionba, de a visszatérésen kívül sajnos nem sok örömük akadt az estében. A kupadöntős kispestiek Kamber révén már negyedóra elteltével vezetést szereztek és nagy mezőfölényt tudtak kialakítani. A Debrecen igyekezett ellenállni a nyomásnak, de számottevő veszélybe nem tudták sodorni riválisukat. Az első játékrészben az egyetlen korai találat esett. A második félidőből alig néhány perc telt el és a piros-feketék megduplázták előnyüket, ezúttal Ugrai büntetőjéből. A budapestiek magabiztos játéka láttán Vitelki Zoltán vakmerő húzásra kötelezte el agát és kihasználta mindhárom cserelehetőségét. Varga, Szécsi, Trujic le, Kundrák, Garba, Adeniji be. Látszólag használt a vérfrissítés és mintha új erőre kaptak volna a hajdúságiak, erre pedig csak „rásegítésként” szolgált Kamber kiállítása a 65. játékpercben. Támadó szellemben futballoztak Adenijiék, és a nigériai támadó kettő perccel az emberelőny kialakulását követően szépített. Egyértelműen ott lobogott a levegőben az egyenlítés szele, a hajrában jelentkező hibák és bizonytalanságok azonban dráma helyett hidegzuhanyt eredményeztek. Kontrázott a Honvéd, Szendrei elé került a labda, a csatár pedig éles szögből a léc alá bombázott. Kialakult a végeredmény, pontszerzés helyett bukás lett a vége: 3-1.

Nyilvánvalóan fájó pont ez a cívisvárosiak számára, de a DVSC futballistáit a sorozatos botlások miatt már-már a kiesés szellője is érintgeti. A Vasutast egyetlen pont választja el a kiesőhelytől a pályán mutatott produkció pedig egyáltalán nem bíztató. A túlkomplikált támadások eredménye rendre a labda eladása vagy egy kétségbeesett lövési kísérlet, míg védelem terén is kellőképp foghíjas a csapat taktikája. Ami azonban mindenképpen említésre méltó, az a szurkolók hozzáállása. Nyilván nem elsősorban a játék miatt, sokkal inkább a mezeken viselt címer és a csapatnév, a múlt miatt állnak ott tetemes létszámban a lelátón hétről hétre. Ami azt illeti, a kiesésnek is meg volna a maga kis bája, hiszen a Fradi, Újpest, Honvéd elleni, parázs hangulatú rangadókat felváltanák az ősi riválisokkal vívott párharcok. A Nagyerdő ismét Nyíregyházának, Békéscsabának, Pécsnek vagy Győrnek szóló „üzenetektől” zenghetne. Persze, nem szabad ennyire előreszaladni, és addig sok víz lefolyik még a Dunán, azaz jelen esetben a Tiszán és remélhetőleg a srácok is mindent megtesznek majd, hogy megússzák az alsóbb osztályba zuhanást. A javításra legközelebb pénteken nyílik lehetőség, amikor a Nagyerdőre látogat a Kaposvár együttese. A mérkőzés 20 órakor kezdőik majd.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.