A DEAC jégkorong csapata a szezon elején még szurkolókkal kezdhette meg a felkészülési mérkőzéseket, majd a koronavírus második hulláma miatt már jó ideje zárt kapus meccseket játszik. Szurkolók százainak kellett háttérbe vonulni, otthonról támogatni kedvenc csapatukat.
A DEAC egyik fiatal támadójával, Molnár Dáviddal beszélgettem az idei év nehézségeiről és arról, miként tudják ezt az időszakot könnyebben átvészelni, hiszen egy jó szurkolótábornak akkora a jelentősége, mintha a csapatnak lenne egy bónusz játékosa.
- Hány éve jégkorongozol és mióta vagy a DEAC játékosa?
- Már tizenöt éve jégkorongozom, korábban a Debreceni Hoki Klubban nevelkedtem. Sajnos megszűnt a felnőtt csapat, így egy évet Pesten játszottam a MAC Budapest csapatában. Ezután visszatértem szülővárosomba és már három éve tagja vagyok a Debreceni Egyetem csapatának.
- Minek vagy kinek a hatására kezdted el ezt a sportágat?
- Teljesen véletlen volt. A lakásunk mellett épült a jégcsarnok, amitől mindössze három percnyire lakom. Az óvodával elmentünk oda korcsolyázni, és az újdonság varázsa annyira megfogott, hogy azóta is ez nem csak egy munka számomra, hanem hivatás, ami tele van szenvedéllyel.
- Milyen élményeid vannak arról az időszakról, amikor óriási szurkolótábor előtt játszottatok?
- Hatalmas pluszt adnak nekünk a szurkolók. Olyan, mintha eggyel többen lennénk a jégen. Mikor nehéz helyzetben vagyunk, az ő biztatásukra lendülünk át a holtponton, az ő segítségükkel találunk sokszor vissza a győzelemhez vezető útra. Sokkal másabb, sokkal jobb velük együtt játszani egy meccset.
- Milyen érzelmi hatásai vannak a zárt kapus mérkőzéseknek?
- Sokszor olyan érzésem van, mintha edzésen lennénk. Jóval nehezebb felpörögni, hiszen pont ebben segítenek nekünk a szurkolók. A csapatnév kántálásával, egy-egy hajrázással támogatják a csapatot. Már az alapszakasz eltelt, tehát mondhatom, hogy szinte hozzászoktunk ehhez a különös helyzethez. Azt gondolom, kezdünk jó útra térni.
- Hogyan tudja a csapat betölteni az űrt, amit a szurkolók hiánya okoz?
- Amilyen élményt adnak nekünk a szurkolók, azt semmi nem tudja pótolni, sem felülmúlni. Próbálunk ezen a hiányérzeten felülkerekedni, megbékélni a jelenlegi helyzettel. Igyekszünk a lelátóra képzelni őket, illetve vannak olyan idegenbeli mérkőzések, ahol szurkolói hang bejátszásokkal próbálják a csapatok számára feleleveníteni azokat az időket, amik a korlátozások előtt voltak. Ezek a hangok kicsit elterelik a figyelmünket, de ez sem az igazi.
- Mivel motiválnak titeket a jelenlegi helyzetre való tekintettel az edzők? Van-e pszichológusa a csapatnak?
- Minden alkalommal elmondják nekünk, hogy próbáljuk kizárni ezt a körülményt, hiszen nem lesz ez mindig így. Ne hagyjuk, hogy a képzeletünknek bármi határt szabhasson, képzeljük oda a szurkolókat a lelátókra. Tudják, hogy nagyon nehéz ez a helyzet. Ennél többet ők sem tudnak nekünk mondani. A csapatnak ugyan nincsen pszichológusa, de van pár játékos, aki jár szakemberhez.
- Csapatépítés biztosan szokott lenni a DEAC-nál, legyen ez egy meccs utáni lazulás, edzés utáni kávézás vagy csak együtt töltött idő. Ez a koronavírus alatt milyen formában működik nálatok?
- Igazából egy nap öt-hat órát együtt töltünk. Hiszen ott az edzés, előtte hamarabb érkezünk. Aztán kezdetét veszi a szárazedzés, ami valójában konditeremi erősítés, a tartama egy óra körülbelül, ezt követi a bő másfél órás jeges mozgás. Utána pedig maradhatunk a jégen gyakorolni. Sokkal nehezebb ebben az időszakban együtt tölteni időt, mivelhogy nem lehet menni sehova. Tervben van most egy csapatépítés a fiúkkal, hiszen ránk férne már egy kis kikapcsolódás. Először disznóvágást terveztünk, de ebben még nem vagyunk egyáltalán biztosak. Az erdélyi túra során meccsen kívül nem mehettünk szinte sehova, ezért bent a hotelban kártyáztunk, filmeztünk, playstationnel játszottunk, jól elvoltunk. Már nagyon hiányzik az, hogy végre együtt elmehessünk kirándulni, programozni.
Mikus Anna Sára
Új hozzászólás