Drogárusokat és drogvásárlókat fogtak el Debrecenben

Debrecen, 2014. január 18., szombat (MTI) - Drogárusokat és drogvásárlókat fogtak el a rendőrök Debrecenben. A helyi rendőrök és a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének közös pénteki akciójáról szombaton tájékoztatta az MTI-t a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

 

    Dobó Dénes elmondta: péntek délután két férfi egy debreceni sportpálya mellett kábítószergyanús anyagot adott el egy létavértesi és egy görbeházi lakosnak, akik ezután gépkocsijukkal elhajtottak a helyszínről.  A rendőrök a vásárlók után mentek, akiket Debrecen határában elfogtak: a nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves N. Miklóst és a 46 éves Sz. Csabát, akik az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

    A rendőrök összehangolt akciót indítottak az árusok felkutatására is. Mivel információ merült fel arra, hogy a két helybeli kereskedő közül az egyiknek lőfegyvere lehet, őket a TEK speciálisan képzett műveleti egysége fogta el Debrecen belvárosában, a Csapó utcán - ismertette a részleteket Dobó Dénes.  Hozzátette: a megyei főkapitányságra előállított 32 éves F. Gergő Pétert és a 25 éves G. Zoltánt gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették, egyben indítványozták előzetes letartóztatásukat.



MTI 2014. január 18., szombat 12:57

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.