A döntőig menetelnének a lányok

Suba Sára egy korábbi szereplésén

Fergeteges meccsen, nyolc gól különbséggel verték a norvég válogatottat a magyar lányok vasárnap este a Főnix Csarnokban, csaknem ötezer néző előtt.

Fantasztikus hangulatot varázsoltak a szurkolók, a csapat pedig meghálálta a buzdítást, hajtottak, rohantak, mentek, szinte holt idő nélkül űzték  az északiakat.

Suba Sára, a váciak kapusa lehúzta a redőnyt, 67 százalékosan védett, Klujber Katrin tizet hintett az ellenfélnek, a debreceni Tóvizi Petrát nem tudták hatástalanítani a kékek.

Ezzel az eredménnyel a mieink elérték, hogy kedden délután - a kiesési szakaszban - a legjobb nyolc között Szlovéniával mérkőznek. És ne legyünk kishitűek: esélyesebbek vagyunk, aztán a négyben egy horvát, vagy román gárda ellen jöhet a szombati finálé, vélhetően a franciák ellen.

Tudom, ez csak képzelgés, de a jelenlegi magyar kézilabda helyzetében nagyon jó álmodozni, pláne akkor, ha van valós alapja.

Mert valami elindult a sportágban. Két nappal ezelőtt, a 16 évesek kategóriájának Európa bajnokságán a magyar serdülő hölgyek aranyérmet szereztek, miután a fináléban - Svédországban - 31:30 arányban két vállra fektették a - itt is összetalálkoztak - franciákat. 

Úgy tűnik tehát, az utánpótlással nincs baj. Már csak az kellene, hogy ezek a fiatalok játszhassanak, a felnőtt bajnokságban nagyobb szerepet kapjanak, hogy minden korosztályban bekopogtathassunk a világ kézilabda csarnokainak kapuin.

W. Gy.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.