A DK önállóan indul Debrecenben

Debrecen, 2014. augusztus 18., hétfő (MTI) - Önállóan állít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentette be Varga Zoltán, a párt városi elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Az ellenzéki politikus emlékezetett: korábban egyeztetést kezdeményeztek a közös indulásról az MSZP és az Együtt debreceni szervezeteivel. Az Együtt még az érdemi tárgyalások megkezdése előtt bejelentette, hogy önállóan indul, „az MSZP-ben pedig értékelhetetlen ötletelés folyik” Debrecenben - tette hozzá.

Varga Zoltán szerint a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelő ajánlatot tettek a helyi szocialistáknak: közösen indítottak volna polgármesterjelöltet, a 24 egyéni képviselőjelölti helyet pedig 50-50 százalékban osztották volna fel. Az MSZP ezzel szemben „értékelhetetlen ötletekkel” állt elő, ezért a DK városi szervezete szombaton úgy döntött, hogy egyedül méreti meg magát - közölte Varga Zoltán, megjegyezve: ha az MSZP helyi szervezete hajlandó komolyan mérlegelni a DK együttműködési ajánlatát, úgy újranyithatják a tárgyalásokat,, bár erre csekély esélyt lát.

A DK debreceni polgármesterjelöltje a városi pártelnök Varga Zoltán lesz, aki 2006 óta önkormányzati képviselő, korábban az MSZP városi alelnöke volt, négy éve pedig egy helyi civil szervezet színeiben jutott be a közgyűlésbe.

Debrecennek mindenképpen új polgármestere lesz ősztől: az eddigi városvezető, a fideszes Kósa Lajos ugyanis - mint korábban fogalmazott - a továbbiakban országgyűlési képviselőként kívánja a debreceniek érdekeit képviselni.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.