Devizahitel: Módosító indítvány az elévülésről

Budapest, 2014. június 30., hétfő (MTI) - A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja módosító indítványt nyújt be a kormány devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatához; ennek lényege, hogy az elévülés szabályait „pontosan és precízen” meghatároznák - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.

Rogán Antal azt mondta, a kormány által benyújtott törvényjavaslat „csak a kezdet”, és a bankoknak most kell majd szembenézniük azzal, hogy tisztességtelenül jártak el az emberekkel szemben.

A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslatot, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről címmel.

A frakcióvezető a javaslatra utalva közölte, frakciójuk a polgári jogi elévülésnek csak a legszigorúbb formáját tudja elfogadni, ami azt jelenti, hogy a folyamatban lévő szerződéseknél semmiféle elévülésről nem lehet beszélni.

Elmondta, akik jelenleg is fizetik a hitelüket vagy még ma is megvan a hitelük, azoknak az esetében elévülésről nem lehet szó, függetlenül attól, hogy a hitelt mikor vették fel.

Rogán Antal szerint ez azt jelenti, hogy a bankok ügyfelei a hitelszerződések indulásáig az összes követelésüket megfogalmazhatják a bankokkal szemben, és meg kell kapniuk a pénzüket, akár az árfolyamrésből adódó tisztességtelenségről, akár az egyoldalú kamatemelésből adódó tisztességtelenségről van szó.

Szerinte elévülésről csak azokban az esetekben lehet beszélni, ha egy szerződés már egyértelműen lezárult és azóta több mint 5 év telt el.

Arra a felvetésre, hogy a Kúria döntése cégekre nem, csak a magánszemélyek által felvett hitelekre vonatkoztatható, arra hívta fel a figyelmet, az „egy alapot nyújtott arra, hogy akár ők is fordulhatnak bírósághoz a szerződéseik ügyében”.

Azt mondta, a kisvállalkozások szerinte nyugodtan fordulhatnak a bíróságokhoz azzal, hogy hasonló feltételekkel náluk is állapítsák meg, ha a bankok tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamrést az esetükben is.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.