Deloitte: a jogszerűtlen munkáltatói ellenőrzés súlyos büntetéssel jár

Budapest, 2014. július 1., kedd (MTI) - Jogellenesen végzett munkahelyi ellenőrzés miatt 100 ezer forinttól 10 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), a jogsértés súlyától függően - hívja fel a figyelmet a Deloitte Legal.

 

    A jogi szolgáltató cég hírlevelében tájékoztat: a munkáltatónak széleskörű jogosultsága van a munkavállaló ellenőrzésére, azonban nem korlátlan és nem sértheti a munkavállaló személyes jogait és emberi méltóságát. Gyakori hiba, hogy elhagyják a munkáltatók az ellenőrzésre vonatkozó tájékoztatást, vagy indokolt esetben a hozzájárulás beszerzését. Továbbá előfordul, hogy az adott célnak nem megfelelő technológiai megoldást alkalmaznak.

    A munkáltató a munkahelyi megfigyeléssel tudja ellenőrizni, hogy az alkalmazottak bizalmasan kezelik-e a működéssel kapcsolatos információkat, illetve tényleges munkavégzési idejük mértékét. A felülvizsgálathoz a munkavállaló hozzájárulására nincs szükség, kivétel például a magántulajdonban lévő eszköz (okostelefon, tablet) nyomon követésénél. Az alkalmazottat megkérdezni nem, de minden esetben tájékoztatni kell az ellenőrző intézkedésekről és eszközökről.  A munkáltató áttekintheti a munkavégzésre kibocsátott kommunikációs eszközökön folytatott diskurzusokat, a belső munkahelyi levelezést, amennyiben a munkavállalókat előzetesen megfelelően tájékoztatta a használatra vonatkozó feltételekről és az ellenőrzési jogosultságról.

    Szarvas Júlia, a Deloitte Legal hálózatának ügyvédje, a közleményben felhívja a figyelmet: a munkahelyi ellenőrzés csupán az alkalmazott munkaviszonnyal összefüggő magatartására irányulhat, tehát például hozzájárulás nélkül a munkáltató nem ellenőrizheti a munkavállaló személyes leveleit. Még akkor sem, ha a postafiók kizárólag munkavégzési célokat szolgál. Az alkalmazottak kamerás megfigyelése is lehetséges, azonban az ellenőrzés nem irányulhat a tényleges munkavégzés mértékének ellenőrzésére. Kivétel a veszélyesnek minősülő munkahelyeken - mint például egy veszélyes gépsor mellett -, ahol indokolt és gyakran munkáltatói kötelesség a kamerás megfigyelőrendszer alkalmazása, a dolgozók személyes biztonságának megőrzése érdekében. 

    A GPS nyomkövető vagy GSM rendszerek alkalmazhatók, amennyiben a munkakör miatt fokozott ellenőrzésre van szükség, például futárok és sofőrök esetében. Munkaidőn kívül ilyen jellegű személyes adatot a munkáltató nem ellenőrizhet, mert nincs meg hozzá sem a törvényi jogalapja, sem a megfelelő adatkezelési cél.

    Jogszerűtlen adatkezelési eljárás esetén a munkavállaló azonnali hatállyal felmondhat és igényérvényesítéssel a NAIH-hoz fordulhat.

 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.