Deloitte: az év végéig kérhető állásfoglalás a határon átnyúló ügyletek áfakezeléséről

Budapest, 2014. március 16., vasárnap (MTI) - Meghosszabbított határidővel, 2014 végéig lehet teszt jelleggel kérni a határon átnyúló ügyletek áfakezelésére vonatkozó állásfoglalást; az új jogintézmény segítséget nyújthat a vállalkozásoknak, amikor a határon átnyúló tranzakciók áfakezelése bizonytalan vagy kérdéseket vet fel - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

 

    Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere ismertette: a jogintézmény egyik jelentős vívmánya, hogy amennyiben az érintett tagállamok véleménye eltér, az adózó kifejezett kérelmére a tagállamok hatóságainak meg kell próbálniuk közös álláspontot kialakítani. Bár nem kötelesek közös álláspontra jutni, a kezdeményezés révén a jövőben szorosabbá válik az adóhatóságok együttműködése.    Az állásfoglalás-kérés előnyös abból a szempontból is, hogy az adóalanynak nem kell felvennie a kapcsolatot több adóhatósággal, illetve adott esetben a számára "idegen" tagállam adóhatóságával, amelynek esetleg nem ismeri eljárási nyelvét és szabályait. Az állásfoglalás-kérésre vonatkozó kezdeményezés az európai uniós áfafórum keretében indult, Magyarország mellett 13 tagállam vesz részt benne. Magyarországon a NAV központi hivatalának ügyfélkapcsolati és tájékoztatási főosztálya informálja ezzel kapcsolatban az adóalanyokat. Az eljárásban való részvétel díjmentes. A határon átnyúló ügyletek áfakezelésére vonatkozó állásfoglalás - a normál állásfoglalás-kéréshez hasonlóan - szakmai véleménynek minősül, nem bír kötelező jogi erővel.   Külön, az eljárásra vonatkozó részletes szabályozást csak a tesztidőszak lezárását követően kerül alakítanak ki.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.