Debreceni aszfaltkaland

Az eredeti javításnál eleve "visszagyártották" a süllyedést

A cívisvárosban nem nehéz olyan utcát találni, amelynek útburkolatába, annak minőségébe ne lehetne belekötni. Az azonban egyenesen regénybeillő, hogy évek óta roskadozó belvárosi kis utcák már-már életveszélyes helyzeteket szülnek. Akár egy Rejtő-regény címe is lehetne: Taxis a bokorban.

Nemrég éjjel érkeztem haza a város messzi pontjáról, amikor villamos és busz már nem közlekedett. Munka utáni lazításon voltam túl, összeültünk néhány pohárkára a cimborákkal, de gyalog nekivágni az útnak igen hosszadalmas küldetést jelentett volna. Hívtunk egy taxit, lévén, hogy a közelben laknak az ismerőseim is, így egy autóba szálltunk be. A sofőr figyelmét külön kellett felhívni, hogy a nem túl közismert Lórántffy, de a még eldugottabb Fazekas utca aszfaltján vigyázzon vadiúj elektromos járművével. Túlságosan is vigyázott. Olyannyira, hogy csupán egyetlen mód volt a Fazekas utca közepén tátongó kráterszerű gödör kikerülésére, mégpedig az, hogy egészen az útmenti sövénybe kellett húzódni, amely nem kis nyomott hagyott az autó oldalán. Igen. A Debreceni, belvárosi, óvárosi utcák a szó szoros értelmében járhatatlanok, kárt tesznek az autóban. Az csak egy probléma, hogy ezekben a lakóövezetekben időnként megállni sem lehet, mert a belvárosban dolgozók előszeretettel használják ki az ingyenparkolás lehetőségét, de közlekedni lehetetlen ezen az úttesten. Ráadásul a nemrégiben hirtelen lezúduló csapadék még jobban alámosta a felszínt, így még tovább süllyedt a burkolat, környezete pedig feldagadt.

Az egyébként is minősíthetetlen úttest-felület csak az egyik probléma. A másik a már-már olyan pofátlan mértékű parkolás a Lórántffy–Kígyó sarkon, hogy az egymástól néhány centire, a kereszteződéstől egy méterre sem álló gépjárművektől sem kilátni, sem elférni nem lehet. Hiába… úgy tűnik, a közterület-felügyelet illetékes munkatársainak az év 365 napján van fontosabb dolga, mintsem fenntartani a rendet. Ami pedig az útburkolatot illeti, nem az első jegyzet ez, amely megjelent a témában. Kitartó vagyok, hátha egyszer csak eljut valakihez, aki legalább megpróbál tenni az ügy érdekében, hogy ne rallyautóban érezzem magam, amikor Debrecenben közlekedem.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.