Debrecenben is segíthetünk a nepáli károsultaknak

Segítségre szorulnak

Számos ország mentőcsapatai, köztük magyarok is részt vesznek az április 25. óta tartó mentésben, Nepálban, a katasztrófával sújtott lakosság ellátásában.

Az utóbbi nyolcvan év legsúlyosabb földrengése pusztított, ami után május 12-én újabb nagy erejű földmozgás okozott pánikot. Eddig is több ezer halálos áldozatról számoltak be, a szintén több ezerre becsült sérült is orvosi ellátásra szorul, tízezrek vesztették el otthonukat, megsérültek a közüzemi szolgáltatások hálózatai is. A szeizmológusok szerint még hónapokig várhatók utórengések.

A Magyar Vöröskereszt debreceni önkéntesei a Fórum Bevásárlóközpontban május 21-ig 14 és 18 óra között személyesen is várják pénzbeli hozzájárulásokat a károsultak, sérültek, áldozatok családjai számára. Adományaink a Nemzetközi Vöröskereszt segélyakciójában jutnak el a rászorultakhoz, akik a térségben túlélők után kutatnak, menedékhelyeket üzemeltetnek, elsősegélyt, vérellátást nyújtanak. Emellett országos szintű akciójuk is tart: az 1359-es adományvonal hívásával, vagy SMS-ben az „ADOMANY” szó küldésével, 250 forinttal segíthetünk. Rajtuk kívül több magyarországi civil és egyházi szervezet is gyűjt javukra, hogy a helyszínen felállított átmeneti táborokban lévőknek biztosítsanak folyamatos élelmiszer-, ivóvíz-, gyógyszer és ruhanemű ellátást. Így a következőkön keresztül is adakozhatunk:

Ökumenikus Segélyszervezet

Bankszámlaszámukon kívül a 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal.

Katolikus Karitász

Elkülönített bankszámlaszámukra tetszőleges összeget, míg a 1356-os adományvonalon 500 forintot ajánlhatunk.

UNICEF

Máltai Szeretetszolgálat

Baptista Szeretetszolgálat

Facebook

D. B.

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.