Debrecen–Nagyvárad: vasúti tervek

Várad felé félúton...

Időről-időre szóba kerül a Debrecen–Nagyvárad közvetlen vasúti összeköttetés újbóli megteremtése. A mérnökök annak idején Nagyléta–Székelyhíd irányban tervezték Nagyvárad vasúton történő megközelítését, de a vasút csak Nagylétáig épült meg 1894-re.

Sáránd–Nagykereki irányban 1911-től, a vonalszakasz átadásától, az első világháború végéig, majd a második világégés idején, Észak-Erdély visszacsatolásától, elvesztéséig volt közvetlen vasúti összeköttetése Debrecennek Nagyváraddal. A régi, új román határ megint elvágta a vasutat. A mai napig Debrecentől csak Nagykerekiig juthatunk el. A határ mentén, mindkét oldalon felszedték a síneket. Nagykereki állomáson túli csonkavágányon egy ideig kiselejtezett tehervagonokat tároltak, de a kilencvenes években már csak a töltést láthatta az arra tévedő.

Nagyváradra kerülővel utazhatunk. Püspökladányon keresztül, vagy Érmihályfalván át. Mindkét esetben többet vagyunk kénytelen zötykölődni, mint közvetlenül vonatozva, ráadásul buszjárat sem köti össze a két várost.

Európában reneszánszát éli a vasút. A közútinál gyorsabban, környezetbarátabb módon juthat el az utas A-ból Z-be. Magyarországon is megteremtődtek a feltételek eurorégiós járatok indítására. A schengeni határok kelet felé tolódása ellenőrzés nélküli átjárást biztosít majd a román határon is. A vonal újraépítésének célja a gazdasági, kulturális, idegenforgalmi kapcsolatok erősítése, az elérhetőség javítása lenne.

A Sínek Világa c. szakmai lap 2009/1. számába érdekes tanulmány látott napvilágot a Debrecen–Nagyvárad vasúttal kapcsolatban. Káldi István szerző számtalan érvvel támasztja alá a vasúti összeköttetés megteremtésének jogosultságát. Nagyvárad vasúton történő megközelítésének öt változatát említi:

1.  Berettyóújfalui megközelítés

            A nagykereki vonalból, Derecskei kiágazással, Berettyóújfaluig új pálya építése, becsatlakozása a Püspökladány–Biharkeresztes viszonylatba. Elvetették, mert a Derecske utáni szakasz zsákvonal maradna, így a perifériás térség még hátrányosabb helyzetbe kerülne.

2.   Ártándi megközelítés   

 Nagykereki és Ártánd vasúti összekötése. Ez a változat azért került papírkosárba, mert a Püspökladány–Biharkeresztes vonalon csak Biharkeresztesig van belföldi forgalom.

3.   IX. korridor

            A jelenleg üzemelő bihari vonalak nemzetközi szállításba történő bevonása. A Debrecen felől érkező vonatokat Püspökladánynál egy deltavágány építésével, közvetlenül lehetne fordítani Nagyvárad irányába.

4.   Biharkeresztesi változat

            Nagykereki–Biharkeresztes vonalszakasz megépítése.

5.   Az eredeti nyomvonal helyreállítása. Ennek előnye, hogy a határ mindkét oldalán az alépítmények megvannak. Ezen elképzelés megvalósításának van a legkomolyabb esélye.

            A tervek 120 km/h-s sebesség eléréséhez szükséges vasút építését írnak elő. Képzeljük el, hogy egy ER (Euroregio vonat) megállás nélkül ötven perc alatt robogna Nagyváradig, de egy „mezei” személyvonat is egy óra húsz perc alatt tenné meg a távot. E gyorsaságnak nem lenne alternatívája.

                                                                                    Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.