DEAC: Vereség a rivaldafényben

Manigat nyolcat dobott  Fotó: DEAC

Az edzőváltáson átesett Atomerőmű SE kosárcsapatához látogatott a DEAC az A-csoportos bajnokság 9. fordulójában, péntek este. A cívisvárosiak számára az eredmény ellenére is történelmi pillanat volt a találkozó, hiszen első olyan meccsükön léptek pályára, amelyet a tv élőben közvetített.

Az ideiglenesen kinevezett Schmidt Béla tanítványai a második negyedtől uralták a mérkőzést és a debreceniek bár a második félidőben többször is szorosra redukálták hátrányukat, de a végén a paksiak örülhettek a 85-76-os eredménynek. Schmidt Béla sérülés miatt nem számíthatott Ruják Andrásra, Berényi Sándor viszont teljes kerettel állt ki.

Az első negyed fordulatosan zajlott, oda-vissza sikerültek a pontok. A meccs legelső mozzanataként Eilingsfeld zsákolt alley-oopból, majd Borisov kezdte a pontgyártást. Trajkovski triplázott, az ASE előnye pedig folyamatosan 2-3 pont között változott. Borisov meccsben tartotta a fekete-fehéreket, a játékrész pedig 28-27-tel zárult.

A második tízperc elején a DEAC irányított, Amigo jó formában játszott. A pontjai mellett faultokat is kiharcolt, az argentin játékossal pedig Dugat is eredményesen vette ki részét a csatából. Cseleivel és betöréseivel nem lehetett megállítani, de a Paks távolról pontosabb volt és tetemes előnyt halmozott fel, amire Berényi Sándor időkéréssel, Manigat pedig triplákkal felelt. Ettől függetlenül pontatlanok voltak a debreceni passzok és sorra eladták a labdákat. Ezt a hibát kihasználva az ASE tízig növelte az előnyt. Félidőben 52-42.

A felek az első 20 percet tekintve határozottan offenzív taktikát választottak, de ez a harmadik negyedben jelentősen megváltozott és védekezésre váltottak. A játékrészben háromszor is tíz fölé rúgott az atomvárosiak előnye, de először Ivosev hozta vissza a hajdúságiakat első villanásával, majd Borisov is betalált kintről. A negyed végén Godwin Omenaka is beköszönt. Amerikaiak mozdulatait megszégyenítően zsákolt hatalmasat - ez a momentum jó néhány, a meccsen elkövetett DEAC-bakiért lehet kárpótlás. Az utolsó tízprecre 65-55-tel fordultak a csapatok.

A negyedik felvonást a bombaformában kosarazó Evans nyitotta triplával, ezzel ismét tíz fölé növelve a hazai előnyt. Borisovot sikerült feltartóztatnia a védelemnek és a Debreceni Egyetem hármasai sem sikerültek. Az Atomerőmű a negyedet magabiztosan játszotta végig és 85-76-ra megnyerték a rangadót.

Idegenben továbbra sem megy a DEAC-nak, ez pedig azt jelenti, hogy ismét a vereségek felé billen a mérleg nyelve- GY/V 4/5.

A következő hetekben a válogatott meccsei miatt szünetel majd a bajnokság, a legközelebbi forduló december 14-én lesz, amikor a „Berényi-fiúk” a ZTE-et fogadják Debrecenben.  

Barna Marci

ASE: Kovács 4, EVANS 21/9, Faust 8, Eilingsfeld 10, TRAJKOVSKI 18/6
csere: JEVTOVICS 17, Medve 7/3, Horváth -.

DEAC: DUGAT 14/3, Manigat 8/6, BORISZOV 16/3, IVOSEV 17/6 Amigo 11

csere: Bognár -, Polyák 2,  Velkey 2, Omenaka 6.

Berényi Sándor: A tranzíciós játékukat egy rövid időszaktól eltekintve sikerült megállítanunk, a gond elsősorban a lepattanózás volt, ami az sebezhetővé tette az emberfogásunkat és az egyébként jól működő területvédekezésünket is. Rengeteg üres helyzetet hagytunk ki és a büntetővonalról is pontatlanok voltunk, ez eredményezte ma a vereséget. (forrás: DEAC)             

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.