DEAC-kosárlabda: folytatjuk!

Polyák László és Vojvoda Dávid párharca  Fotó: Derencsényi István

A fekete-fehérek férfi kosárlabdázói két letaglózó, ám korántsem elképzelhetetlen vereség után fogták magukat és felálltak. A kétszer magabiztosan diadalmaskodó Alba Fehérvár ezúttal alulmaradt. Elfogult sportjegyzet következik.

A Latinovits Színház építéséhez használt óriásdaru magasságához tudnám most hasonlítani az az égbenyúló örömöt és lelkesedést, amelyet a puszta szépítés és felszabadult kosárlabda váltott ki a debreceniekben péntek este – csak, hogy aktuálisan szemléletes példával éljek. A fehérváriak, élen a sokat látott Vojvodával, seprűvel a kezükben érkeztek a cívisvárosba, s 3-0-s győzelmi sorozattal készültek beseperni a továbbjutást. Kovács Adrián büszke „ezüstpáncélos” legénysége azonban nem engedett. Hiába a kék-fehérek két diadalnyi előnye, a DEAC jóvoltából nem léphettek a már biztos továbbjutó bajnoki címvédő nyomdokaiba, amely egyébként vasi riválisát háromszori kiütéssel, sepréssel búcsúztatta, épp úgy, mint a Szeged. No, de vissza az Oláh Gábor utcára! A pontok jócskán megoszlottak a Kovács-alakulat játékosai között, szép számmal estek a hálózörgető hárompontosok, a vendégek pedig jóval kevesebb szóhoz jutottak, mint a párharc eddigi összecsapásain – ami pedig az egyetemiek védekezését dicséri. Három negyednyi magabiztos pattogtatással gyakorlatilag el is döntötték a meccs sorsát Polyák Lászlóék, végül pedig 97-82 arányban szépítettek.

Ezentúl nyilván csak az egyenlítés jöhet szóba a Debreceni Egyetemnél, a szimpatizánsok pedig a királyok városában összehozott bravúrra éhesek. A kérdés pedig egyszerű: miért ne? S ha már a szurkolókról esik szó, említsük meg, hogy a közeljövőben várhatóan újra a drukkerek morajától, rigmusaitól lehetnek hangosak a sportcsarnokok. Néhány csapat fanatikusai már szerveztek kisebb-nagyobb lelkesítő megmozdulást kedvenceiknek, az otthonuk, akarom mondani, csarnokuk előtt, ez alól Debrecen sem kivétel. A hétfői lehet azonban az utolsó olyan forduló, amelyen a DEAC meccséről még a hatályos rendeletek értelmében kiszorul a közönség. Ezek után pedig nyilván érthető a motiváció.

Az állás 2-1 az Alba Fehérvár javára, s Forray Gábor „fiai” számára kedvez a semleges képet festő hazai pálya hétfőn. Kovács Adrián első rájátszásában résztvevő legénységéről viszont híres, vagyis a riválisok számára hírhedt tény, hogy a levegőben Stefan Moody fémjelezte támadósor bármikor képes váratlant húzni, s győzelemmel levonulni a pályáról. A küldetést péntek este elfogadták Tóth Ádámék, célja az egyenlítés. Folytatás következik hétfőn...aztán visszatérünk, a csapat és a szurkolók együtt!?

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.