Csokonai a Tháliában

Jelenet a Régimódi történetből

A Csokonai Színház Régimódi történet című előadása is meghívást kapott a Vidéki Színházak Fesztiváljára. Idén harmadik alkalommal rendezi meg a budapesti Thália Színház a Vidéki Színházak Fesztiválját szeptember 6. és 13. között.

Nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadás, valamint szabadtéri produkciók várják a közönséget. A fesztiválnyitó nagyszínpadi előadás a székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című produkciója lesz Horváth Csaba rendezésében.

 A Csokonai Színház egy ízig-vérig debreceni történettel képviseli magát a fesztiválon, de a sajátos szokások, hagyományok és viszonyok csupán különleges ízt kölcsönöznek a „régimódi történetnek”, melynek szereplői ismerősek lehetnek az ország bármely tájékán. 

Szabó Magda saját családja, elsősorban édesanyja múltját elevenítette fel művében, amely az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét. E kivételesen érzelemgazdag családtörténet tele van fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Női sorsok tanúi lehetünk, melyben az asszonyokat arra rendeli az élet, hogy saját lábukra álljanak, az anyáknak pedig nincs más választásuk, mint hogy harcoljanak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdjenek a fennmaradásért. Az előadás főszerepében a Kossuth-díjas Kubik Anna látható. A Csikos Sándor rendezte darabot szeptember 10-én láthatja a fesztivál közönsége.

A meghívott előadásokat Koronczay Lilla újságíró, Kántor Viola szerkesztő, Szervét Tibor színművész, Egressy Zoltán író és Hetesi Mónika „közönség zsűritag”, valamint háromtagú diákzsűri fogja értékelni.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.