Csökkenhet a vagyonőrök száma

Budapest, 2014. július 15., kedd (MTI) - A vagyonvédelemben hamarosan kötelező lesz a minimális rezsióradíj alkalmazása, emiatt a jelenleg százezres vagyonőri létszám 2-3 százalékkal csökkenhet - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ágazatban 3500 cég foglalkoztatja a vagyonőröket, akik évi ezermilliárd forint bevételt hoznak a társaságoknak.

A kötelező minimális rezsióradíjtól azt várja a szakma, hogy a szolgáltatás minősége is javulni fog - tette hozzá az elnök.

A parlament februárban fogadta el a közbeszerzési törvény módosítását, amelyben aránytalanul alacsony árnak minősül a vagyonvédelmi szolgáltatásnál az az ajánlati ár, amely nem éri el minimális rezsióradíj kötelező mértékét. A kormány július elején tette közzé azt a rendeletét, amelyben előírja a rezsióradíj meghatározásának a módját, és a napokban várható annak a belügyminiszteri rendeletnek a megjelenése, amely már kimondja a konkrét összeget is. Ez 1700 és 1800 forint között várható - ismertette a folyamatot Német Ferenc.

A kamara azért is szorgalmazta a minimális rezsióradíj jogszabályi előírását, mivel több állami szervezet is olyan áron fogadott el ajánlatokat őrzés-védelemre, amelyből még a minimálbért és annak közterheit sem lehetett kifizetni.

A jövőben az állami szervezetek automatikusan alkalmazzák tehát a minimális rezsióradíjat. A piaci - nem állami - szereplők többsége, például a bankok, eddig is ragaszkodtak a korrekt árhoz. A teljes piac 20-25 százalékánál jelenthet gondot a minimális rezsióradíj kifizetése, itt lehet majd létszámcsökkentés - vélte az elnök.

A létszámcsökkentéssel együtt a képzettebb vagyonőrök jutnak nagyobb szerephez, ugyan is egyes területeken ők kevesebben is el tudják látni a feladatokat.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.