Reggel, hét óra kilenc perc, Füredi utca-Egyetem sugárút sarok. Savanyú, sírásra görbülő, nyűgös napkelet. A borulat fölött világító égitestünk sugarai esélytelenül kísérleteztek a párapaplan áttörésével. Talajszinten álmosan, bágyadtan magukat vonszoló emberek. Autókban zöldre váró vezetők tért ölelő ásításokkal kívánkoztak vissza a pihe-puha paplanok alá. Ha igyekeztek volna, az éjszakai ágymeleg még visszafogadta volna őket.
Egy, csak egy ember volt talpon e vidéken. Még függőlegesen tartotta magát, ám úgy lépkedett, mintha lába alatt a Richter-skála szerinti nyolcas erősségű földrengés mozgatta volna a talajt.
- Egy boldog Debrecent lakó – sóhajtottak többen a volán mögül. Boldog, mert azt csinálhatott, amit kedve szottyantott. A reggeli csúcsra már alaposan felöntött a garatra, ujjaival az ég felé bökdösve, ajkait dallamfoszlányok hagyták el. Arcán bárgyú vigyor. Bárki láthatta: jól megvan bőrében. Kedvét nem rontotta a munkába rohanás kényszere. A gondokat, bajokat a hatkor nyitó kocsmában hagyta.
A részeg összképet azonban egy bot zavarta…, illetve annak túlzás, mert annyira vékony, hogy az OTP-re bátrabban támaszkodhatna, mint e törékeny virgácsra. A párás kulimászban vaksin derengő reflektorok tompa fényében megcsillant valami. Az eszköz végén hegyes lapka verte vissza a fényt.
- Ez egy célszerszám – fogalmazódott meg a felismerés több bámészkodó agyában. Hajléktalanok szabadalmaztatta szúróeszköz, amely kukákból kenyérdarabok, párizsivégek kiemelésére szolgál. A lakók arrafelé gondosan lakatolják a szeméttároló ketrecek ajtóit. A fedél nélkül maradtak a dróthálókon keresztül kotorásznak szerszámaikkal, kevés sikerrel.
Alkoholtól boldog hősünk profilt válthatott. Nem a bekerített kukákat célozta. Szájából fityegő, tűz nélküli tüdőtorpedó-csökevénnyel a földet vizslatta. Másnaposságtól (meg amennyit ma már rátöltött) véreres szemekkel, akkurátusan, centiméterről, centiméterre vizsgálta, a város által zöld területnek nyilvánított, szemétszőnyeg alatt vegetáló területet. Néha szúrt egyet. Ilyenkor a tűhegyen csikk fityegett. Fehérsége bántóan élénk színnek bizonyult az urbanizációtól mocskos ködben. A legjobban tetsző példányt menten ajkai közé préselte. Rágyújtott. Az első slukk letüdőzése mennyei boldogságnak tűnt. Látszott rajta, hogy pillanatnyilag ő a világ legelégedettebb polgára.
A valószínűleg márkás cigarettacsökevény elszippantása rövid szünetét újra a csikkvdászat váltotta. Oldalán kosz mattosította, mostanra egyenszutykos szütyő fityegett. Abba dobálta szerzeményeit. A nap folyamán, valamikor szétmorzsolja találmányait, normális cigit sodor belőlük, bár tölteléke felettébb eklektikusnak ígérkezik. A manufakturálisan előállított mennyiség, láncdohányossága (biztos az, hiszen jobb keze mutató- és középsőujja úgy barnállott, mint a dorogi szénmedence barnaszene) ellenére kitarthat holnapig. A haveroknak pia ellenében ad. Barter, mert pénz csak álmukban jelenik meg. Az ötforintos is csak egy cincogásnyi retúrra fordul meg zsebében.
Az autósok zöldet kaptak, elhajtottak, a csikkmester pedig tovább rótta útját a „vadászmezőn”, azaz mindenki ment a maga dolgára.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás