A csend hangjai, s a Loki győzelme

117 nap után játszottak ismét a Hódosban  Fotó: Derencsényi István és Barna Marci

A DVSC Schaeffler kézis hölgyei történelmi, fájdalmasan rekordgyanús meccsen léptek pályára Debrecenben, hiszen a legutóbbi hazai mérkőzés óta nem kevesebb mint 117 nap telt el. Az ellenfél ráadásul a legutóbb idegenben legyőzött Boglári Akadémia-SZISE volt.

Családias hangulatban vonultak ki az öltözőből a piros-fehér lányok a megújult Hódos parkettjére. A megmérettetésre – ha már a drukkerek hiányoztak – kellő alaphangot adott, hogy az utánpótlás mérkőzésen az ifi-alakulat sima győzelmet aratott Kecskemét ellen. A csarnokban a b-közép helyén, bár kivetítő próbálta a tribünre idézni a szurkolók orkánerejű hangját, mégis szomorkás atmoszférát kölcsönzött a széksorok közé a zárt kapuk tudata. Néhányan helyet foglaltunk a piros-fehér székeken, de valamennyiünket átjárt a hiányérzet, hogy az üres lelátók oly keservesek, s magányosak – egyre inkább érthetetlenül. A cívisvárosi kézilabdázók, túloldalon pedig a Nemzeti Kézilabda Akadémia fiatal játékossora mégis tettre készen, győzelemre éhesen néztek farkasszemet egymással. A DVSC-nél sajnálatos sérülések miatt még mindig nem lehetett ott a kispadon Alekszandra Vukajlovics, Arany Rebeka, Elke Karsten és Poczetnyik Luca. Ők a lelátóról biztatták társaikat – sikerrel.

A találkozó a Vasutas számára kimondottan kedvezően és megnyugtatóan indult, hiszen a német hálóőr, Ann-Cathrin Giegerich briliáns mozdulatai nem engedtek utat a kapuba a bogláriak labdáinak. Az ifjú Vámos Petra testvére, Míra sajnos ezúttal sem lépett pályára a SZISE keretében, de Petra, a debreceni irányító most hazai pályán is egyedülálló vehemenciával és korát meghazudtoló rutinnal „verte át” a védőket. A beállókat is rendre sikeresen játszotta meg a cívisvárosi alakulat, illetve Köstner Vilmos előszeretettel használta az utánpótlásban is aktívan szereplő lányokat, Csernyánszki Liliána két góllal vette ki a részét a diadalból. Az első felvonás utolsó pillanatiban ő vitte el a showt, látványos és szemfüles találattal.

A második félidőben lazult a fegyelem, több hiba is becsúszott a játékba. Megszaporodtak az eladott labdák és a pontatlan passzok – szembetűnően például egy üres szélre, az oldalvonalon kívülre pattintott labdával. Ellenben eredményes akciókból sem volt hiány. A fontos átlövésgólok – elsősorban Kovács Anna révén - nagyban hozzájárultak, hogy a Loki előnye érdemben nem csökkent. Az összecsapás hajrájában a „reflektorfény” a fiatalokra terelődött. A SZISE idegenben, a Kassai úton könnyebben megtalálta a falon át vezető utat, hiszen meglepően sokszor vették be a Debrecen kapuját. Ez betudható a biztos előny tudatában történt lazulásnak. Amikor Köstner-mester már mégis teljesen biztos volt benne, hogy a két pont újfent a DVSC-t gazdagítja majd, pályára küldte a legifjabbakat. A békéscsabai kölcsönlátogatásból hazatért Vámosi Panna 4 találatig jutott, egy gólt pedig Panyi Anna is jegyzett. Az utolsó sípszó felhangzásakor magabiztos 8 góllal vezetett a piros-fehér gárda, a végeredmény 37-29 lett.

Annál is fontosabb ez a két bajnoki pont, hogy a következő hetekben, egészen pontosan februárban kifejezetten sűrű menetrend vár Bordás Rékáékra. A járványhelyzet miatti korlátozások láthatóan egyre több feszültséget szülnek a lakosság körében. Csupán reménykedhetünk, hogy a közeljövőben már szurkolók előtt remekelhetnek a lányok. A csend egyre nyugtalanítóbb hangjai közt felcsendüljön a győzelem őszinte örömmoraja, s pacsiktól visszhangozzon a lelátó.

DVSC SCAHEFFLER–BOGLÁRI AKADÉMIA-SZISE 37–29 (20–13)

DVSC: GIEGERICH – Bánfai K., 1. KOVÁCS ANNA 7 (3), VÁMOS P. 5, Bordás 2, Deszpotovics 4, Vantara-Kelemen 3. Csere. Csapó Kyra (kapus), HORNYÁK D. 5, TÓVIZI 3, Petrus, Vámosi P. 4 (3), CSERNYÁNSZKI 2, Sápi B., Sápi G, Panyik 1.

Edző: Köstner Vilmos

Boglári Akadémia-SZISE: Magera – Kukucska, Kajdon 3, Kocsis B. 1, Farkas J, 3, KORONCZAI 7 (4). Csere: Gercsó, Szabó Luca (kapusok), MLINKÓ 6, Juhász G. 1, Bánhidi B. 1, Takó 2, Monori 3, Faragó L. 1.

Edző: ifj. Kiss Szilárd

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.