Vámos György: az idén már növekedés volt a kereskedelemben (kommenttel)

 

    Budapest, 2013. december 29., vasárnap (MTI) - Vámos György szerint a kereskedelem számára fordulatot hozott a 2013-as év, kisebb bővülés indult meg az ágazatban, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára azonban jövőre még nem vár gyors növekedést.

    A főtitkár az évet értékelve az MTI-nek elmondta: a kereskedelemben dolgozó vállalkozások többsége azzal számol, hogy a tavalyinál jobb évet tud zárni, egyértelműen javulásra számítanak az idén. Emlékeztetett arra, hogy a kereskedelemben a 2008-as válság kezdetétől általánossá vált a csökkenés, csak 2011-ben volt stagnálás.
 

    Vámos György adatai szerint tavaly az év legerősebb hónapjában, decemberben 832 milliárd forintot ért el a költés a kereskedelemben, becslések szerint az idén az év utolsó hónapjában 860-870 milliárd forintra nő a forgalom.   Kiemelte, hogy nemcsak folyó áron növekszik a lakossági fogyasztás, hanem volumenében is, például decemberben 1-2 százalék volumenbővüléssel is számolnak. Éves szinten 0,5-1 százalékos lehet a mennyiségi növekedés, mivel az első félévben még nem nőtt az eladott mennyiség.

 

    Vámos György kifejtette: összességében az alacsony infláció a kereskedelem számára előnyös, az élelmiszereknél például lassult az áremelkedés. Megjegyezte azonban, hogy a vásárlók az átlagos élelmiszer árszintet még mindig magasnak tartják.   A rezsicsökkentés a háztartások számára fogyasztásra fordítható megtakarítást hozott, hasonlóképpen az üzemanyag árszintjének mérséklődéséhez. E két forrás alapján 2012-höz képest több pénz maradt a zsebekben, aminek egy részét az üzletekben költi el a lakosság - mondta az OKSZ főtitkára.  A rezsicsökkentés, az alacsony infláció, a reáljövedelmek emelkedése a kiskeresetűeknél is megjelenik a nyugdíjak, minimálbérek emelkedése révén, ők hatnak leginkább a fogyasztás alakulására - hívta fel a figyelmet.
 

    Vámos György elmondta: a kereskedelem helyzete a jövő évben is függ majd a GDP alakulásától, a gazdaság növekedése ad alapot a több lakossági jövedelemre. Előrejelzések azzal számolnak, hogy 2014-ben egyértelműen bővülni fog a magyar GDP, és bár az infláció magasabb lesz az ideinél, ezzel együtt is van esély arra, hogy a fogyasztás volumene tovább nőjön - tette hozzá.    Úgy vélte, gyors növekedésre nem lehet számítani, mert az ágazat a gazdaság teljesítményéhez van kötve, de érdemi fordulatot jelenthet, ha a növekedés bár szerény mértékű, de tartós lesz. Ha jövőre is tud nőni a fogyasztás, akkor 2013 és 2014 együttesen igazi fordulatot hoz a kereskedelemben, és erre van esély - mondta Vámos György.   A főtitkár szólt arról is: a pénztárgépek cseréjének segítésére nemrégiben megalakult munkabizottság közreműködése esélyt ad arra, hogy gyorsuljon az adóhivatal rendszeréhez történő bekötési folyamat, illetve elkerülhető legyen jövő évtől az üzletbezárás. Úgy látják, hogy a kormány is szeretné elkerülni az üzletbezárást azokban az esetekben, amikor a vállalkozás minden lehetséges lépést megtett az átállás érdekében - mondta Vámos György.


MTI 2013. december 29., vasárnap 8:57


Komment:

 

A mögöttünk lévő évről eddig napvilágot látott (nem kormánypárti) elemzések az állapítják meg, hogy a lakosság 30%-át kitevő (elsősorban vidéken elők)  lecsúszottak helyzete nem javult érdemben, fogyasztásuk a korábbi rendkívül alacsony szinten van. Az ebben a néprétegben élő gyermekek egészséges táplálkozása a szülők elégtelen jövedelme miatt csak az óvodai és iskolai étkeztetés keretei között lenne biztosítható, azonban az étkezési nyersanyagnormák behatárolják a lehetőségeket.   

 

A lakosság döntő részét képező középréteg fogyasztása – miután a reáljövedelem az MNB közlése szerint is csak 0,9 %-kal nőtt 2013-ban - minimálisan változott 2012-höz képest és még mindig nem éri el a válság előtti időszak fogyasztását.

 

A rezsicsökkentés hatása a lecsúszottak körében elhanyagolható a korábbi alacsony energiafogyasztásuk miatt, a középrétegnél is havonta legfeljebb néhányezer forint.

 

Magyarországon indokolatlanul alacsonyak a bérjövedelmek. Nem lehet eléggé és elégszer hangsúlyozni, hogy az érdemi fogyasztásnövekedést, ezáltal a kiskereskedelmi és szolgáltató szféra helyzetének javulását kizárólag a jövedelmi pozíciók változása, azaz közmunkás-bérek, a nettó minimálbér és a nettó 150.000 Ft alatti jövedelmek fokozatos, a magyar GDP-nek megfelő mértékre emelése eredményezheti.

 

Nem rezsicsökkentésre van szükség, hanem az ár– és bérrendszer fokozatos – 4-5 év alatt történő - harmonizálására az Európai Únió fejlettebb országaival. Ne legyünk mi Európa olcsó jánosai az alacsony árakkal és bérekkel, mivel ezzel csak konzerváljuk azt az állapotot, amely az Európában versenyképes szakmák művelőit (orvosok, idegenforgalomban dolgozók, szakmunkások) országunk elhagyására késztetik. Ha a nettó minimálbér és az átlagjövedelem eléri a fejlett országok GDP-jéhez képest a magyar GDP arányában a feljlett országok minimálbére kb. 35%-át (ez kb. most nettó100-110 eFt lenne a mostani nettó 65.000 Ft-tal szemben), átlagbére 35%-át (ez most a német 2390 € nettó jövedelem 35%-a, 835€, azaz kb. 250.000 Ft lenne a mostani nettó 150.000 Ft-tal szemben), akkor beszélhetünk érdemi változásról. A fenti adatok a KSH jelentésekből lettek kiemelve, gyermektelen munkavállalókra számítottan.

 

Ezek a jövedelmek valóban fogyasztásnövekedést, élhetőbb országot eredményeznének, valódi perspektívát, hogy nem csupán kullogást a fejlett országok mögött. Ne felejtsük el, hogy a Nyugat is folyamatosan fejlődik, nem fog leállni azért, hogy talán szíveskednénk utolérni. Természetesen az országunkban felosztható torta nem lesz lényegesen nagyobb a következő években, de ezt a tortát másképp kell felosztani a jövedelmek emelhetősége érdekében. Az adórendszer átalakításával, a valóban gazdagok nyugati mértékű adóztatásával, a GDP belső fogyasztás alapján történő növelésével lehet az elosztási viszonyokon változtatni.

 

Csak egy példa: A közbeszerzéseken megizmososdott KÖZGÉP Zrt

- 1.790.000.000 Ft-os jegyzett tőkével,

- 2.672.000.000Ft-os saját tőkével  

2013-ban a saját tőkéje 132 %-át elérő, 3.543.625.000 Ft adózás előtti eredményt ért el (ez megfelel egy jó ötös lottó nyereménynek), úgy hogy 2010-ben 2,4 milliárd, 2011-ben 3,4 milliárd eredményt produkált és minden évben szinte az egész adózott eredményt a tulajdonos osztalékként, kedvező adózással kivette.

 

Kormányunk luxusprofitnak tekinti a közüzemi szolgáltatók 7%-os-10%-os tőkearányos eredményét, akkor minek tekintsünk egy 132%-os adózás előtti eredményt olyan olyan cégtől, amelyik árbevétele jelentős részét közbeszerzésekből szerzi. (Forrás: céginfo). A valóban gazdag vállalatok és magánszemélyek többletadóztatása, a nyereséges vállalatok bérköltségnövekedése és az ebből származó többletadó és a GDP-növekmény lehet a forrása az alsó- középréteg jövedelmi pozíciója érdemi megváltoztatásának. Enélkül

  • az ország élhetetlenné válik (marad)
  • a fiatalok (de más életkori csoportok) kivándorlása fokozódik, az ország elöregszik.

 

A fentiek következménye boritékolható.

Dr. Dobrossy István       

Hozzászólások

Gratula

Nagyon jó elemzés! Csak így tovább.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.